Hírek, vélemények

A június 16i nemzetközi menekültnap alkalmából a Humanista  Mozgalom (HM) és több emberi jogi szervezet demonstrációt  tartott a fővárosban pénteken délután.
A Kossuth téren egybegyűltek a Magyarországra érkező menekültek  tragikus helyzetére és az emberi jogok megsértésére kívánták a  figyelmet felhívni. A demonstráció főszervezője Szabados Attila a  Parlament előtt petíciót adott át Kósáné Kovács Magdának, az  Országgyűlés Emberi Jogi és Kisebbségi Bizottsága elnökének A dokumentum írói emlékeztettek: a nyilatkozat szerint  minden menekültnek joga van menedékjogot kérni más országokban,  akkor is, ha nem politikai, hanem gazdasági vagy társadalmi természetű  okok miatt üldözik. A demonstráció a Vörösmarty téren folytatódott, ahol  Tamás Gáspár Miklós mondott beszédet.

Humanista Mozgalom. Szép név.  Nehéz hova tenni egy ilyen szervezetet. Kósáné és Tamás Gáspár Miklós szerepeltetése eligazít, tájékoztat.
Június 16-án nekünk, bevalljuk, nem a menekültek, hanem azok jutnak eszünkbe, akik nem menekültek meg, akiket kivégeztek… Nagy Imre sírját és szobrát meg is koszorúzták a közjogi méltóságok és a társadalmi, politikai szervezetek.

Fidesz frakcióülés Esztergomban

A képviselőcsoport két év kormányzati eredményeit tekintette át, s  a 2001-2002. évi költségvetés előkészítéséről tárgyalt.  Szájer József  frakcióvezető elmondta: a közelmúltban  végzett közvéleménykutatási  eredmények azt igazolták, hogy a tavalyi  visszaesés után növekedett a  legnagyobb kormánypárt népszerűsége. Ha a  közeljövőben választások lennének,  akkor a mostani kormánykoalíció  győzelmét lehetne jó eséllyel prognosztizálni. A javulás a polgári kormány intézkedéseinek (lakástámogatás,  családpolitika) köszönhető, s a lakosság elismerésének a  visszaigazolása. A frakció támogatja a két évre szóló költségvetés  kidolgozását, ami megítélésük szerint biztonságosabbá és  kiszámíthatóbbá teszi az önkormányzatok és a gazdaság szereplőinek  munkáját. A következő két évet a családok további, fokozott támogatása fogja jellemezni. Javítani kell a bérhelyzeten is. A frakció az egészségügy kiemelt kezelését látta indokoltnak. A frakció meghallgatta Orbán Viktor helyzetelemzését, majd több mint egy órás "belső interpellációs" időszak következett.

Várhegyi Attila pere

Simó József szerint a fenyegetések érkeznek a telefonjaira,  amióta terhelő vallomást tett Várhegyi Attilára, a Nemzeti  Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkárára.   Simó József június 9-én tett feljelentést a  főkapitányságon, mivel állítása szerint az utóbbi  időben többször telefonon azzal fenyegetőzött  egy ismeretlen férfi, hogy megöli őt és  családtagjait. Ezt megelőzően rongálás miatt is  feljelentést tett, mivel ismeretlen tettesek károkat  okoztak két gépkocsijában, amelyek a város  területén parkoltak. Simó József a  rendőrségtől védelmet nem kért.

Bal-lib kommentárok szerint a Várhegyi - Simó meccs állása 1:1. Nem tudjuk, Simónak ez a vádaskodása nem utal arra, hogy komolyan bizonyítani tudná állításait. De ne becsüljük le azt a politikai kárt, amit egy jól felépített, jó időben elmondott rágalom okozhat. Figyeljünk fel két többeszámra: "telefonjaira", "két gépkocsijában"... Ne gyűjtsünk egy kis pénzt neki?

Várhegyi elbújhatott volna ez elől a per elől, képviselői mentességére hivatkozva. Maga kérte a peres eljárást, ez arra utal, hogy nem fél a bíróságtól. Ha bebizonyosodnának ez ellene felhozott vádak, politikai pályafutásának vége lenne. Ez a nyíltság mellette szól. A döntés a bíróság kezében van.
 

Vissza a kezdőlapra