Röviden

Köszöntjük Ligetvári Ferencet, a kormány új környezetvédelmi miniszterét.

Ligetvári Ferenc letette a hivatali esküt. Az új miniszter néhány tervezett intézkedése burkolt, de határozott kritika elődjével szemben. Így el akarja árvereztetni a Mercédesz tárgyaló buszt, és nincs szüksége miniszteri terepjáróra sem. Visszavárja viszont a tárcát elhagyó szakembereket.

Áprilisban pozitív a folyó fizetési mérleg

28 milliós euró többlettel zárult április, míg tavaly 178 millió eurós hiányunk volt. Az első négy hónap 1999-ben 778 milliós idén viszont csak 350 millió eurós hiányt jelentett.
A hír jó, de ne feledjük, még mindig hiány. Igaz, két pofon jobb, mint három.

Népszavazás sorozatot kezdeményez a Munkáspárt az uniós csatlakozásról.

Erről a kérdésről mindenképp népszavazásnak kell döntenie. A közvéleménykutatások szerint a többség támogatja a gondolatot. A többég azonban nem száz százalék. Félő, hogy azok, akik ellene vannak, a MIÉP-hez vagy a Munkáspárthoz kerülnek közelebb, hiszen e pártok jelentik ma az unióellenességet.

Romániai helyhatósági választások.

A részvétel alacsony volt.Funar marad, Fodor Imre megy. Ám nem ez a fő hír, hanem az, hogy a kormányzó koalíció jelöltje, Basescu közlekedési miniszter vezet Bukarestben, s az RMDSZ-nek több polgármestere, több megyei és városi képviselője lesz, mint jelenleg. - Érdemes megnézni, hogy milyen címek jelennek meg a lapokban, a rádió felvezető szöveg egyértelműen a rossz híreket emelte ki.
 

Vissza a kezdőlapra