Fütyül a vonat - aláírt a szakszervezet

Tegnap első fokon törvénytelennek minősítették a sztrájk utolsó napjait. Nem tudjuk, hogy ennek van-e szerepe a döntésben, de most délután megszületett a három éves megállapodás. A részletek ismerete nélkül felelőletlenség lenne véleményt formálni ki győzőtt. A várható nyilatkozatok szerint mindkét fél győztesnek érzi majd magát. Egy biztos, a vesztesek az utasok és az adófizetők voltak. Talán a következetesen végigvitt MÁV-reform minket is a győztesek körébe emel.

Eredménytelen egyeztetés a MÁV-nál

Eredménytelenül zárult a MÁV és a vasutas szakszervezetek között a megállapodás-tervezetek aláírására összehívott szakértői tárgyalás, illetve a munkaügyi kapcsolatok rendezését célzó megbeszélés.

A megállapodás-tervezetek oldalankénti szignálását a MÁV Rt. a hároméves megállapodás-tervezettel indította volna, ám a szakszervezetek bár tartalmával egyetértettek, a nyomásgyakorlás eszközéről addig nem akartak lemondani, míg a tagdíjlevonás ügye nem rendeződik. Miután a szakszervezetek kijelölt szakértői oldalanként nem írták alá a megállapodást, a MÁV a többi egyezmény szövegét át sem adta. A munkaügyi kapcsolatokról szóló egyeztetésen a MÁV továbbra is a Munka törvénykönyvében meghatározottakat biztosítaná a szakszervezeteknek, míg az érdekképviseletek az eddigi munkaidő-kedvezmény 70 százalékához ragaszkodnának.
 



 

Kisztrájkolták magukat?
Gondolatok és nyilatkozatok vasutas-sztrájkról

Tegnap a vasutassztrájk 329. órájában, 17 óra 15 perckor a szakszervezetek bejelentették, hogy befejezettnek tekintik akciójukat. Megállapításuk szerint olyan kompromisszum-sorozattal sikerült tető alá hozni az egyezségeket, amelyek alapján eredményesnek tekinthető a hazai vasutassztrájkok történetében leghosszabb munkabeszüntetés. A szakszervezetek elfogadják a sok kompromisszumot tartalmazó kollektív szerződést, a 2000. évre vonatkozó bérmegállapodást, valamint a foglalkoztatási kérdésekről szóló dokumentumot. A szakszervezetek az idei bérmegállapodás legfontosabb momentumának azt tartják, hogy sikerült beépíteni a inflációkövető korrekciót. Eredménynek tekintik azt is, hogy a MÁV nem hárítja a dolgozókra a sztrájk alatt keletkezett 1,6 milliárd forintnyi veszteséget. Az érdekképviseletek felszólították a vasúttársaság vezetőit, hogy folytassák a tárgyalásokat a még vitás kérdésekről, vagyis a tagdíjlevonásokról, a munkaidő-kedvezményről és a szakszervezetek által használ ingatlanok ügyének rendezéséről.

A sztrájkmoratóriumot tartalmazó hároméves megállapodást egyelőre nem írják alá. A munkaügyi kapcsolatok rendezése ügyében nem kezdeményeznek sztrájkot. A dokumentumok aláírásán - amelyre a MÁV Rt. székházában került sor - a társaság vezetői nem jelentek meg. Bajnai Gábor vezérigazgató-helyettes ezt azzal indokolta, hogy a megállapodások szövegét először a szakértőknek kell átnézniük. A MÁV szerint mára várhatóan helyreáll a menetrend a vasúton. Szakértői számítások szerint a csaknem két hétig tartó sztrájk vesztesége megközelíti a másfélmilliárd forintot.

Szakértői egyeztetésen tekintik át az eddigi megállapodás-tervezeteket a MÁV Rt. és szakszervezetek képviselői kedden. A foglalkoztatásról, a kollektív szerződésről és a 3 éves megállapodásról szóló megállapodás-tervezetek oldalainak részletes átvizsgálását követően, egyetértés esetén a felhatalmazott szakértők aláírásukkal látják el, majd ezt követően kerülhet sor a véglegesítésre.

A vasutas szakszervezetek a Munka törvénykönyve 194-es paragrafusa alapján kezdeményeztek egyeztetést a tagdíj levonás felmondásának kérdéséről, a munkaidő-kedvezményről, az érdekképviseletek által használt infrastruktúráról. Erről kedd délután 14 órakor kezdődnek a tárgyalások. A MÁV továbbra is ragaszkodik a tagdíjlevonás felmondásához, mondván, hogy különüljenek el a szakszervezeti feladatok a vállalatirányítástól. A szakszervezetek pedig kitartanak amellett, hogy a MÁV vonja le a tagdíjakat és utalja át számukra. A szakszervezetek szerint a vasúttársaság szakmai indokkal nem tudja megmagyarázni lépését, amely szakszervezet ellenes magatartást mutat.

A politika távol tartotta magát a vasutas sztrájktól. Egyedül az SZDSZ szólalt meg a kérdésben, de ők is elítélték. Ez a 14 nap tulajdonképpen a szakszervezeti vezetők jogairól és lehetőségeiről szólt!

Túl nagy árat fizetett az ország (másfélmilliárd forint) néhány szakszervezeti vezető érdekében!

A Vasárnapi Újság 2000. február 13-i adásában hallhattuk Katona György főmozdonyvezető alábbi levelét:

Sztrájkoló Mozdonyvezetők Szakszervezete Budapest

Kedves Borsik Kolléga!

Azt reméltem, hogy ezt a levelet nem kell megírnom. A legszívesebben a Japánban tett utazásomról szerettem volna beszámolni. De az elmúlt év folyamán más nem jelent meg oly nagy terjedelemben a Mozdonyvezetők Lapjának hasábjain, mint egy régi, hosszú sztrájk. A mostani eseményeket figyelve szinte jogosan írom ide, hogy Ti már készültetek, illetve lelkileg készítettétek a mozdonyvezetőket erre a megpróbáltatásra.

Már 1997 márciusa óta nem vagyok a Mozdonyvezetők Szakszervezetének tagja, ugyanis akkor fel mertem emelni a szavam a helyi szakszervezetis kollégák igazságtalansága ellen. Megjegyzem, hogy 1996 júniusa óta tagja voltam a MOSZ helyi ügyvivő testületének. Inkább kiléptem a MOSZ-ból, mintsem elnézzem az igazságtalanságokat. Azóta nem is küldtem Nektek egyetlen sort sem, pedig lett volna miről írni, talán akkor nem jutott volna akkora tér és hely arra a bizonyos sztrájkra. Több Kolléga, akik ismertek, meg is jegyezték, hogy nem helyes, ha néhány MOSZ tisztségviselő miatt a többi Kollégát is azzal büntetem, hogy nem írok a lap hasábjain. Én mégis az utóbbit választottam, kitartva véleményem mellett.

Most azonban mégis megszólítalak Téged, akit a mozdonyvezetők oly nagyra tartanak és követnek. Te még le tudod állítani ezt a megalázó, mozdonyvezetőket lejárató sztrájkot. Ha magyar embernek tartod magad, ne ártatlan embereket tegyetek ki annak a megaláztatásnak, ami már évek óta részünk, mint mozdonyvezetők, becsületes vasutasok.

Ti nem viseltek egyenruhát! Csak távolról szemlélitek, hogy köpködnek minket az emberek, az utasok! Vegyétek fel ti is azt a terhet, amit mi már évek óta viselünk szolgálatból-szolgálatba!

Tavaly néhány kollégánk a Szárnyas keréken repülve hagyta itt ezt az árnyékvilágot. Ők is szerették, tisztelték a MOSZ-t, de lehet, hogy most már nem vettek volna részt ebben az átgondolatlan akcióban.
Csak a mozdonyvezetők tartottak ki mindig az ésszerű követelések mellett. Minek kellett olyan szakszervezetekkel társulni, amelyek kitartása 10-20%-ot sem ér el, de a követeléseik a csillagos eget súrolják?

A szentesi fórumon 1999. november 18-án azt mondtad, hogy be kell lássuk, hogy a gazdaságtalan mellékvonalakat bezárják. Akkor miért írtátok ki a december 20- i sztrájkfelhívásba nagy betűkkel, hogy mentsük meg a mellékvonalakat?

Ti, a MOSZ vezetői még nem dicsekedhettek azzal, hogy vasutasok haltak meg miattatok. Talán ezt akarjátok? Nem elég, ha a vezetőállás mozgó koporsónk lett? Mi szeretjük a hivatásunkat, Ti viszont nem tisztelitek azokat, akik titeket felemeltek.

Ha már sikerült meggyalázni a becsületünket, megzavarni a nyugalmunkat, legalább a lelkünket ne mocskoljátok be! Fogjátok vissza a saját igényeiteket és segítsetek a kialakult helyzet megoldásában. Politikát ne vigyetek fel a mi szentélyeinkre, a vezetőállásra. Azt gyakoroljátok saját szakállatokra, a saját költségetekre! Még most sem késő egyenes gerinccel visszalépni és beismerni, hogy tévedtetek! Ne hagyjátok, hogy a régi magyar mondás beigazolódjon: Ha megdöglött az én tehenem, dögöljön meg a szomszédé is. Haldoklik a magyar vasút. Ne mi ássuk meg neki a gödröt!

Állj újból a mozdonyvezetők élére és ne légy más akarnokok szószólója, még ha a saját érdeked ez utóbbit tartaná előnyösnek. Mi néhányan nem sztrájkolunk, hanem visszük a tehervonatokat. Mi szeretjük a hivatásunkat, szeretjük hazánkat, melynek becsületes polgárai vagyunk.

Maradok baráti tisztelettel,

Katona György
főmozdonyvezető
Szentes, Gépészeti Főnökség
Szentes 2000. 02. 11.
 

Vissza a kezdőlapra