A pártvezetők gyakran távoznak választási vereség után. Az osztrák szocialisták viszont megnyerték a választásokat.

Előző elemzésünkben megmutattuk, hogy a koalícióból való kimaradásuk valódi oka, hogy képtelenek voltak ódivatú szociáldemokrata gondolkodásuk angol vagy német mintájú modernizálására. Klimának azonban nem a Néppárttal való koalíció elpuskázása miatt, hanem a Haidernek ajánlott együttműködés miatt kell távoznia.

Most (csütörtök reggel) még nem tudjuk mennyire lesz tényfeltáró a vezetőváltás, az azonban biztos, hogy Klima akkor tűnt el a nyilvánosság elől, amikor letagadta a Haiderrel való megbeszélés részleteit. Haider ugyanis bejelentette Klimától négy miniszteri tárcára kapott ígéretet, egy kisebbségi szociáldemokrata kormány kívülről való parlamenti támogatásáról, s egyben lehetőséget arra, hogy Európa szemében szalonképessé váljon a Szabadság párt. Amikor a  volt kancellár ezt tagadta, Haider bejelentette perre viszi a dolgot: lássuk mit vall Klima úr eskü alatt. Nos ekkor kellett a pártelnöknek gyorsan kipihennie a választások fáradalmait, s a jelek szerint már nem is tér vissza pártja élére. Hiteltelenné vált ugyanis a szocialisták által szervezett Ausztria ellenes nemzetközi fellépés, és lehetetlen helyzetbe kerültek az úgynevezett tizennégyek: az Európai Unió kormányfői, akik elvi okokra hivatkozva nem akarnak szóba állni osztrák kollégáikkal.

Klima akciója miatt ugyanis úgy látszik, Európában az a szélsőséges az a párt, amelyik nem támogatja a szociáldemokratákat. Klimának tehát nem lett volna szabad letagadnia Haiderrel való tárgyalásait: „ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna!”

Mostanában nem a hercegkisasszonyok vagy főhercegek házasságkötéseitől zajos a császárváros. Hangoskodók, tüntetők zavarják nyugalmát. A politikai baloldal az utcán keres elégtételt a tárgyalóasztalnál elszenvedett vereségért.

Az eseményeket ki-ki a maga szája íze szerint magyarázza, a nagy elhatárolódók is kiélik magukat: elhatárolódnak, félnek, sőt egyenesen meg vannak rettenve.

Nem tudom viszont, hogy azok, akik itthon lelkesednek Heider pártjának kormányra kerüléséért, illetve azok, akik a "magyar Heider" megerősödésével riogatják önmagukat, mit szólnak ahhoz, hogy Heider úr a Népszabadságnak adott interjúban kijelentette: pártja semmiféle külföldi párttal nem tart kapcsolatot. Egyszerre határolódott el tehát a francia szélsőjobbtól, vagy a közelebb lévőktől: Slotatól, Funártól és Csurkától is, mégpedig úgy, hogy nem minősítgette őket, amint azt a baloldaliak lépten-nyomon teszik.

Ausztriában a baloldal felháborodása érthető: megnyerte a választásokat s beülhet az ellenzéki padsorokba. Igaz elhangzottak azok a nyilatkozatok, amelyek szerint a nem-politikai vezető állások betöltésénél megszűnik a "kvóta" rendszer. Ez azt jelenti, hogy a szocialisták által kinevezett gazdasági, pénzügyi vezetők, közalkalmazottak a helyükön maradhatnak, de a megüresedő helyekre már nyilván nem hatolhatnak be. Vékonyodik tehát a "zsákmány", érthető a felháborodás.
Bécs szerte, de már Európa szerte hallani a vádat, az Osztrák Néppárt (ÖVP) eleve úgy tárgyalt, hogy ne legyen megegyezés. Lehet ebben valami, az azonban durva, sőt aljas politikai vád, hogy mindennek az oka a kancellári posztra való mértéktelen vágyakozás. Egyébként, ha Heider tényleg olyan "ördögi figura", mint amilyennek most lefestik, akár a kancellári poszt átadása sem lenne nagy ár a hatalomtól való távoltartásáért. Az OVP azonban nem a kancellári hivatalt kérte, hanem a pénzügyminisztériumot. S mint tudjuk, nem kapta meg. Egy miniszteri poszton múlt volna, ahogy a M-H-L is írt erről a kérdésről? Ma már tisztábban látunk. Nem a posztokról szólt a vita, hanem arról, hogyan tovább, Ausztria. A sok éve a hatalomban lévő, elkényelmesedett, a kormányzásba belemerevedett szocialisták hallani sem akartak holmi harmadik útról, Blaire vagy Schröder követéséről. Pedig egy hatékony gazdasági növekedést megcélzó modernizációs program mentén megújulhatott volna a régi nagy-koalíció. Az osztrák szocialisták nem vállalták a jövőt, de ragaszkodtak a múlthoz. A Néppárt viszont a megújulás érdekében inkább vállalta a Heider kockázatot, mint a visszafelé néző szocialistákkal a biztos bukást.

Nem irigyeljük az új kancellárt, bár az Európai Unió 14 kormányfőjének kissé otromba fellépésének már is van pozitív hatása, az osztrákok több mint 70 százaléka szerint hibás és jogtalan lépés volt. Biztosak vagyunk abban, hogy eredménytelen is lesz. Az már nagyobb kérdés, hogy a szakszervezeti utcai demonstrációk hová vezetnek. Ha végül a Néppárt megkapja a kormányzáshoz szükséges nyugalmat, elkészíti a költségvetést, s bebizonyítja a világnak, nemcsak az ország modernizálására, hanem a szélsőjobb megszelídítésére is képes, Ausztria minden császári házasság nélkül is boldog lehet. Ha nem, ha a szélsőjobb árnya nemcsak rávetül az országra, hanem teret is kap a napi gyakorlatban, Isten legyen irgalmas az osztrákoknak, de nekünk is.
 
Vissza a kezdőlapra