Mi is az a politikai marketing?

A Magyar-Hon-Lap ismételten foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a médiumok miként torzítják el a híreket, milyen nehéz a jobb-közép politikusok gondolatait eljuttatni a polgárokhoz, s hogyan befolyásolhatja mindez a jól informált választók szabad döntésére épülő demokráciát.

Bruce I. Newman "Politikai marketing mint kampánystratégia" című műve az 1994-es amerikai megjelenés után most magyar fordításban is a piacra került. (Bagolyvár könyvkiadó. Budapest. 2000)

A szerző a magyar kiadáshoz külön előszót írt. Ebből egy idézet rámutat a téma fontosságára: "Ha a politikusok arra használják a politikai marketinget, hogy jobban megismerjék az emberek szükségleteit és igényeit, ez a demokráciát erősíti. Ám ha arra vetik be, hogy hamis imázst fabrikáljanak egy vezetőről és ígéreteiről, akkor romboló erővé válik és árt az országnak."

Ezen eszközök választásról választásra nagyobb jelentőségre tesznek szert, immár nemcsak a távoli Egyesült Államokban, hanem itthon is. A jelek sajnos nem a demokrácia erősítésére, hanem a romboló erő pusztítására utalnak. Ellenlépésként nem tehetünk mást, mint minél több emberben tudatosítani: milyen hatások is érik. Újfajta szellemi ön- (s ezzel együtt hon-) védelemre van szükség. "Csak akkor kormányozhatjuk magunkat bölcsen, ha bőségesen rendelkezünk a jelöltek tehetségére, jellemére vonatkozó tényanyagokkal és érdemi információkkal, ahelyett, hogy ezek tanácsadóik által retusált változatait tálalnák fel nekünk, abból kiindulva, hogy mit szeretnénk látni és hallani." Ezek Newton N. Minow nagyon megszívelendő sorai.

Vissza a kezdőlapra