Áldás a bazilikára

Visszakapta régi fényét a Szent István-bazilika homlokzata, megújult a kupola, befejeződött a kilátóba vezető lift elkészítésének második szakasza. A felújítás az utóbbi két évben felgyorsult, 1998-ban csak huszonöt százalékkal voltak kész, idénre már a főtemplom hatvan százalékán befejezettnek tekinthetik a rekonstrukciót – tudtuk meg Rébay Lajostól, a felújítás egyházi műszaki vezetőjétől.

  • A homlokzat olyan tiszta, mint új korában. A restaurálás előtt a kövek feketék, kormosak, mállottak voltak a városi füsttől, ezeket letisztítottuk, majd lazúrozó festéssel harmonizáltuk, és víztaszító anyaggal is kezeltük a felületet. A latin nyelvű feliratot újraaranyoztuk, a timpanon úgynevezett spiáterszobrait, amelyek horganyötvözetből készültek, kőszínűre festettük, ahogy eredetileg az építők.
  • Augusztus 20-ra tehát teljes fényében várja a homlokzat a vendégeket.
  • Igen, hiszen Szent Istvánkor fogja megáldani Angelo Sodano bíboros, a pápa személyes küldöttje, de itt lesz a konstantinápolyi pátriárka és több európai egyház követe is.
  • Odabent még tart a felújítás?
  • A kupolában augusztus 20-ig még fenn lesz az állvány, azután kezdik majd bontani. Most még tart a mozaikok, a márványdíszek, a festés restaurálása és az új világítás beszerelése.
  • A bazilikára az állam tavaly kilencszázmilliót, idén egymilliárdot szánt. Jövőre?
  • Úgy tudjuk, egy évig szüneteltetni fogják a támogatást, és csak 2002-ben folytatódik a felújítás.
  • Cs. L.
    Népszabadság
    2000. július 27.
    Vissza a kezdőlapra