Egy családi vita margójára


 Külföldi barátom megkérdezte tőlem, hogy mi magyarok miért nem követjük a spanyol példát, ahol 10 évvel a falangista diktatúra után megbékültek a "barikád két oldalán állók", és a múlt helyett a közös jövővel foglalkoznak. Válaszom az volt: azért, mert Spanyolországban nem működik egy reform-falangista párt, amely álságos módon kereszténydemokrata jelszavakkal álcázza diktatórikus jellegét és bármikor visszatérhet a hatalomba. Ezzel szemben nálunk létezik egy reform-kommunista párt, amely álságos módon szociáldemokrata jelszavakkal álcázza diktatórikus jellegét és bármikor visszatérhet a hatalomba.  S hogy visszatérése mit jelent, volt alkalmunk megízlelni 1994-98 között.
 E nyilvánvaló tényen túlmenően véleményem szerint a magyar demokráciának két Achilles sarka van:

1. Hiányzik a kereszténydemokrata párt.
2. Hiányzik a szociáldemokrata párt.
Szeretném álláspontomat pontosabban megvilágítani:
Igaz ugyan, hogy a kereszténydemokrácia értékeit több párt, szervezet is felvállalja: FIDESZ-MPP és azon belül természetesen a MKDSZ, az MDF és az MDNP és az FKGP is. (Ne essék most szó sem a vizet prédikáló bort-ivók, például a KDNP-t szétzüllesztő és most Németh Miklóst messiásként várók maroknyi, elvtelen, hatalomvágyó csoportjáról, sem a MIÉP- ről).
Igaz, hogy az egyik magyar politikai egy párt szociáldemokrata elveket vallónak vallja magát, mi több: a Szocialista Internacionáléban bitorolja a helyét az általa megsemmisített és üldözött (történelmi) Szociáldemokrata Pártnak, ám ez a párt éppen az előbb említett állampárt, és az ég-világon semmi köze a szociáldemokrata eszmékhez.
A valóság tehát az, hogy pillanatnyilag a FIDESZ körül kialakult kormánykoalíció tölti be a Kereszténydemokrata Párt és a Szociáldemokrata párt szerepét. Foci-hasonlattal élve: a középcsatár  játszik  jobbösszekötőt és  balösszekötőt is.
Ez a megoldás pillanatnyilag jó, kérdés az, hogy vajon hosszabb távon is az-e?
A FIDESZ valójában nemzeti liberális pártként indult, amelynek Ariadné-fonalát Széchenyi, Kossuth, Eötvös, Antall József nevei fémjelzik. A magyar történelem e nagyszerű alakjaitól nem állt távol a kereszténydemokrácia eszméje, mégsem nevezném őket - Antall Józsefet kivéve - kereszténydemokrata politikusoknak.
Valószínű, hogy az általam felvetett kérdés mások fejében is motoszkál. Valószínűleg erre a kérdésre keresték a választ a kisebb családi vitát okozó és balul elsült "Békejobb" mozgalom kezdeményezői is. Ezzel kapcsolatban mondom el véleményemet.
Tipikus jó szándékú értelmiségi kezdeményezés, tipikus értelmiségi irrealitás. Dávid Ibolya elnök-asszony vitathatatlanul rokonszenves egyénisége sok hívet szerzett önmaga számára, de alig befolyásolta az általa vezetett párt népszerűségét. Neki elvben volt esélye a kereszténydemokrata elveket valló MDF, MDNP, és talán az MKDSZ közös nevezőre hozására, netán egyesítésére. Ezt az esélyt elszalasztotta.
A kezdeményezés vitathatatlan kudarcának okait az alábbiakban látom:
    Nem-racionális politikai helyzetfelmérés az ellenzék szerepét illetően. Békejobbot nyújthat a kormánykoalíció egyik tagja egy konstruktív ellenzéknek, de semmiképpen sem egy annyi-ra destruktívnak, amely bevallottan a "minél rosszabb, annál jobb" elv alapján politizál.
    Nem-racionális politikai helyzetfelmérés az MDF és hozzá eszmeileg közelállók jelenlegi népszerűségét illetően.
    Téves politikai helyzetértékelés, saját személyes varázsát és politikai súlyát illetően. Az MDF parlamenti létét a FIDESZ - szövetségnek köszönheti. Ebben a helyzetben súlyos politikai hiba volt nem konzultálni, nem egyeztetni a FIDESZ - szel azt a látszatot keltvén, hogy a magyar kereszténydemokrácia szakítani kíván nemzeti liberális szövetségesével.
Véleményem szerint ha az általam elismert és tisztelt Dávid Ibolya miniszter-asszony "Békejobb" kezdeményezése egy önálló kereszténydemokrata párt megteremtése irányába tett lépés keretei között maradt volna, s nem valamiféle új, a mostani kormánykoalíció alternatíváját kínáló "népfront" - mozgalmat kezdeményező akcióként jelenik meg mind a jobb, mind a baloldal politikusainak képzettársításában, akkor eredményes lehetett volna, és kedvezményezettje az egész magyar politikai közélet lehetett volna. Sajnos Elnök-asszony beleesett a "sokat markol, keveset fog" hibájába. A "Békejobb" gyengítette a kormánykoalíció kohézióját, és ennek olyan értékes emberek is áldozatául estek, mint a kiváló szakember (igaz: az abortusz törvénytervezet kapcsán joggal bírált) Pusztai Erzsébet is.
Legyen szabad egy másik hibát is megemlíteni. Semmit, így a politikai pártokat sem lehet statikusan szemlélni. A bal-liberális oldal már évek óta "ifjú konzervatívnak" jellemzi a Fideszt. Mire jó megpróbálni visszagyömöszölni a liberális ketrecbe? Inkább örvendeni kellene, hogy a Fidesz, a liberális indulás után nemzeti szabadelvűként ugyan nem beszél sokat kereszténydemokráciáról, viszont megvalósítja azt. (Nem mindenki, aki mondja, Uram, Uram, hanem aki Atyám akaratét cselekszi…)  Ha az MDF és főleg a Giczy féle KDNP 1995-ben nem puskázza el a lehetőséget, az un. polgári erők már régen egyesültek volna és eredményes, hatékony ellensúlyt alkotnának a szocialista tömbbel szemben. Ez már csak akkor valósulhat meg, ha a Fidesz hivatalosan is leveti a liberális köpenyt és elfoglalja a helyét az Európai Néppártban, ahol többek között a német CDU vagy Berlusconi olasz és Aznar spanyol pártja is van. Ehhez a Fidesznek nem kell semmiféle eszmei váltást tennie. Hiszen a Fidesz sikeresen integrálja a XIX. század nemzeti liberális hagyományát a XX. század kereszténydemokráciájával. Ez egyébként az antalli hagyomány is, s éppen ezért a Fidesznek és az MDF-nek nem távolodnia, hanem rohamosan közelednie kellene. E közeledésnek nincs elméleti akadálya, a távolodás viszont felveti a távolodók történelmi felelősségét is.
A szerencsétlen "Békejobb" akció sajnos nem előrehozta, hanem épp a bizonytalan kései jövőbe tolta ki az egységes magyar kereszténydemokrata párt újjászületésének dátumát is.
Kár.
Egy tisztességes és hiteles szociáldemokrata pártnak még azok a körvonalai sem látszanak, amelyeket a jobbközép megfelelőjét a fentiekben vázoltam. A tisztességes liberalizmus szempontjából pedig az tragikus, hogy a magyar szabaddemokraták működése nyomán a liberális szó politikai szitok szóvá változott.
Kár.
A Fidesz viszont megteremti majd a jobb-közép, azaz kereszténydemokrata egységet. Csak ne késsen soká.
 

Tisztelettel:
   Dr.  Fodor András
   Széchenyi professzori ösztöndíjas egyetemi docens,
   ELTE Genetikai Tanszék
 

Budapest, 2000. május 28.
 
 

Vissza a kezdőlapra