Meggyőző lakossági támogatása van a koalíció javaslatainak


A nemrégiben kinevezett új gazdasági miniszter átfogó gazdasági fejlesztési programmal állt elő. A programot elnagyoltnak, használhatatlannak minősítették az ellenzéki pártok, ellenben egyetért a program alapgondolatával a lakosság 67 százaléka, még az MSZP szavazók körében is van 66 százalék támogatás.
A közvéleménykutatást a Magyar Nemzet szombati száma tette közzé. Socio-Balance közvélemény-kutató intézet, az ország gazdaságát és az állampolgárok életfeltételeit vizsgáló áprilisi felméréséből több minden  másra is lehet következtetni.
A Socio-Balance országos - a felnőtt lakosságot nem és életkor szerint reprezentáló - felmérése szerint egyébként a Széchényi tervet csak a pártválasztásukban bizonytalanok találták az átlagnál kevésbé - de még így is 62 százalékuk - szimpatikusnak. A program gazdasági növekedést gyorsító hatásában a megkérdezettek 23 százaléka biztos, míg 15 százalékuk nem.
A felmérés szerint a lakosság kiemelkedő arányú támogatását élvezné (57 százalék) a lakásépítések elősegítése. A kis- és a középvállalatok fejlesztésének 18 százalék, a kutatás-fejlesztési és informatikai beruházások támogatásának a megkérdezettek 11 százaléka örülne.
A minimálbér 25 500 forintról 40 ezer forintra való emelésével a megkérdezettek 78 százaléka egyetértett. (a Fidesz-szavazók 87 százaléka, az MSZP-szavazók 70 százaléka). Hasonló a támogatottsága - a Fidesz-szavazók 86 százaléka, az MSZP-szavazók 68 százaléka - a három- és többgyermekes családok hárommillió forintos összjövedelemig terjedő adómentességi tervének is.

A minimálbér emelés egyébként valóban sok problémát hoz a felszínre, ezek némelyike felismerhető és időben orvosolható, más részük azonban csak távlatosan oldódhat. Ilyennek látszik az az aránytalanság, amely a minimálbéren levők és a magasabb jövedelműek között létrejön a közszolgálatokban. Mégis érdemes lesz vállalni az ebből eredő feszültségeket, lehetőleg úgy, hogy a  bérrendezésnek vagyis a méltányos arányosság helyreállításának valamilyen ütemtervét is közzé tennénk. Ám a rendszerváltás tizedik évében nem lehet szó nélkül elmenni az embei létre alkalmatlanul alacsony bérben részesülők tömege mellett.
 

Vissza a kezdőlapra