Súlyos hiba volt?

Hosszú viták után döntött az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése amellett, hogy nem maradhat következmény nélkül az oroszok aránytalanul nagy katonai fellépése, az emberi jogok durva és sorozatos megsértése. A Közgyűlés végül is nem fogadta el azokat a javaslatokat, hogy egyáltalán nem igazolható az orosz képviselők mandátuma, de megvonta tőlük a szavazati jogot.

Az orosz reakció a sértődés volt. A delegáció többsége elhagyta a termet. A kivonulások, mint a magyar parlamentben is látjuk, nem szoktak komoly hatást gyakorolni senkire. Tegnap este a moszkvai külügyminiszter hosszú interjúban fejtette ki nézeteit, súlyos hibának minősítve a döntést, s arra is rámutatva, hogy ezzel a lépéssel az ET a saját politikai súlyát akarta növelni. E tekintetben valóban fején találta a szöget. Pontosabb lett volna ugyan a fogalmazás, ha arra mutat rá, hogy elítélő döntés nélkül teljesen megszűnt volna az ET tekintélye. Nem lehet ugyanis elvekről, Európa lelkiismeretéről beszélni, ha a katonailag erős tagállamoknak mindent szabad.

Tudjuk, a csecsenek sem szentek. Ez szó szerint el is hangzott így a vitában. Az ET azonban csak a tagállamok ellen tud szankciókat hozni. Moszkva a döntés megváltozatását sürgeti, s addig fagyasztja az ET-vel való kapcsolatait. Az ET nyilván kész lesz a változtatásra, ha érdemi javulás lesz az ügyben. Erre azonban még senki nem tett még ígéretet sem Moszkvában.

Bár tudjuk, hogy olvasóink igen műveltek, talán mégis akad, aki haszonnal tájékozódik, milyen államok vannak az északi Kaukázus területén.

Ezen a vidéken egyébként sajátos felszerelés kell a kempingeléshez

Itt követtük el a "történelmi és végzetes tévedést", mellesleg egységesen, mind a hét magyar küldött.

A bizonyos csecsen orosz ököljogi vita viszont nem itt, hanem az ülésterem előtt történt. Az ET vizsgálata azóta  kimutatta, a verekedés úgy kezdődött, hogy a csecsen vendég visszaütött: sajnos az orosz küldöttség egyik dagesztáni tagja elég vérmes ember, s nem akarta tetlegesség nélkül eltűrni, hogy a csecsen belekiabált a beszédébe. Az orosz TV hogy-hogynem csak a csecsen agresszív fellépését mutatta be. A csecsen urat egyébként a bekiabálás miatt többet nem engedik be az épületbe, most a török küldöttség két tagjának meghívott vendégeként volt jelen.
Surján László
Vissza a kezdőlapra