Az EU az élvonalra tör
Ülésezett az Európai Tanács - fordulat az európai politikában

Lisszabonban ülésezett az Európa Unió legfontosabb szerve, az Európai Tanács (2000. március 23-24.)

A tagállamok miniszterelnökeiből álló testület fordulatot hozott az európai politikába. Nem foglalkozott a minket legjobban érintő bővítés kérdésével, sokkal inkább magával az Unióval és annak jövőjével. Az EU a következő évtizedben a világ legversenyképesebb, legdinamikusabb, tudásalapú gazdasága akar lenni.

Ehhez három eszközt lát maga előtt:

Mindez nem szlogen gyűjtemény. Az első ponthoz 2000 végéig jelentősen csökkenteni akarják az Internethez való hozzáférés költségeit, meg akarják hozni az elektronikus kereskedelemre vonatkozó még hiányzó törvényeket. 2001-ben minden iskolában lesz Internet, 2003-ban az alapvető közszolgáltatásokat elektronikus úton el lehet lesz érni. 2002-re biztosítani akarják, hogy a tehetséges kutatók Európában maradjanak.

Az európai szociális modell új formája oktatás központú, például az Internettel ellátott iskolák minden korosztály számára nyitott tanulási centrumokká válnak. A tanulás nem kötődhet életkorokhoz, az egész életciklust átfogja majd. A foglalkoztatási arány 61-ről 70-re nő ám csak 2010 táján. A szociálpolitikában bizonyos célcsoportok kerülnek előtérbe: kisebbség, gyermekek, idősek, hátrányos helyzetűek.

A kis és közepes vállalatok érdekében 2005-ig integrált európai pénzalapok alakulnak ki. Nem a munkanélküliség és a szegénység elleni küzdelem lesz a fontos, hanem aktív gazdaságpolitikai lépések, amelyek további növekedéshez és munkahelyteremtéshez vezetnek.

Mindez a magyar füleknek ismerősen cseng. Mintha a mi kormányunk politikáját hallanánk. "Bízvást, mi bent vagyunk a fősodorban, Vásznunk dagad, hajónk előre megy!" (Arany János)
 
Vissza a kezdőlapra