Fidesz - VMSZ találkozó

 
    Budapest, 2000. június 30. (MTI) - A Fidesz és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) reméli, hogy Jugoszláviában mihamarabb megtartják a helyhatósági és a parlamenti választásokat - derül ki abból a közleményből, amelyet a két szervezet küldöttségének pénteki, budapesti találkozóját követően juttattak el az MTI-hez. A VMSZ által kezdeményezett megbeszélésen a Fidesz delegációját Kövér László pártelnök, a VMSZ küldöttségét Kasza József elnök vezette.
    A találkozón a tárgyalófelek egyetértettek abban, hogy a helyhatósági és parlamenti választásokon való sikeres szereplés érdekében a vajdasági magyarság minél szélesebb körű összefogására van szükség.
     Örvendetesnek tartották, hogy több szerbiai ellenzéki párt is érzékenységet mutat a kisebbségi kérdés iránt, és így lehetőség nyílhat a hárompillérű autonómia-koncepció minél több elemének megvalósítására.
     Mindkét szervezet aggodalmát fejezte ki a jugoszláviai belpolitika eldurvulása, a független média és az ellenzék elleni erőszakos hatalmi fellépés miatt.
     A közlemény szerint a tárgyalófelek különösen aggasztónak tartják a terrorizmus elleni törvény koncepcióját, amely - a nemzetközi emberjogi egyezményeket sértő módon - legitimációt szolgáltat a hatalom számára az ellenzékkel szembeni nyílt és erőszakos fellépésre.
     Kövér László és Kasza József elégedetten nyugtázta a státustörvény előkészületeinek előrehaladását. Bíznak abban, hogy még ebben az évben a magyar parlament elé kerülhet a határon túli magyarok magyarországi jogállását szabályozó törvényjavaslat. +++

 
Vissza a kezdőlapra