Felfüggesztették tisztségéből Funart

Vlad Rosca román közigazgatási miniszter hétfőn felfüggesztette tisztségéből Gheorghe Funar kolozsvári polgármestert, miután a kolozsvári fellebbviteli bíróság főügyésze úgy döntött, hogy hivatali hatalommal való visszaélés miatt a polgármesternek bíróság elé kell állnia. A szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt, amelynek Funar a főtitkára, azonnal elítélte a miniszter döntését, és bejelentette, hogy tüntetéseket szervez Kolozsváron, illetve Bukarestben.

A Funár-ügyről nyilatkozott Hon-Lapunknak Frunda György szenátor

M-H-L - Hogyan értékeli Szenátor úr a kolozsvári polgármester felfüggesztését?

F.Gy. -  Már régen meg kellett volna tenni, hiszen a polgármester 8 éves tevékenysége, bűncselekmények sorozata.

M-H-L - Jogászként is vállalja ennek a kijelentésnek a súlyát?

F.Gy. -  Természetesen. Legyen elég csak a kolozsvári  konzulátus elleni atrocitásokat említenem (a magyar zászló leszedése, "Kémközpont" tábla kihelyezése). De pénzügyi problémák sorozata is fűződik a polgármesterhez.

M-H-L - Nálunk ilyen helyzetben az ártatlanság vélelmét kérnék számon a kormányon, hiszen még csak vizsgálat folyik.

F.Gy. -  A román törvények lehetővé teszik, hogy a vizsgálat alatt lévő polgármestert felfüggesszék állásából. Gondoljunk bele: a polgármester utasíthatná azt a rendőrséget, amely ellene nyomoz.

M-H-L - Szenátor úr! Sok sikert kívánunk romániai és európa-tanácsi munkájához.
 

Vissza a kezdőlapra