Ami nem ment a tárgyalóteremben, megnyerhető-e az utcán?
Demokratikus-e a baloldal osztrák ellenes akciója?

Az eddigi legnagyobb tüntetés bécsi tüntetés Haider ellen

A szónokok hetente ismétlédő kormány-ellenes tüntetéseket hirdettek. De vajon mit akarnak elérni? A Szabadságpárt nem tesz jót Ausztriának. És a sorozat tüntetések? Az osztrák baloldalnak, ha demokratikus, a szavazófülkében kell(ene) győznie. Ha valóban végveszélyt jelent Haider pártja az osztrák demokráciának, miért engedték létezni? Ha a demokráciában joguk van a létezéshez, kell joguk legyen a kormányrakerüléshez is. Ha valóban nem méltók rá, az bizony az évtizedek óta kormányzó szocialisták hibája elsősorban. A mostani tüntetések ráadásul azért is veszélyesek, mert ha a koalíciós szerződést megszegik és Ausztriában megvalósul valami abból, amivel most a tüntetők riogatnak, akkor azután tényleg ki kell menni az utcára, s kár lenne a lakosokat addigra épp kiábrándítani az ilyen akcióktól.

Bécsi beszámoló:

Az osztrák fővárosban a hideg,esős idő ellenére a rendőrség szerint 150 ezren, a rendezők szerint 300 ezren tiltakoztak az  ellen, hogy a jobboldali Osztrák Szabadságpárt részt vesz a kormányban. Kisgyermekes szülők, nyugdíjasok, punkok, iskolások vonultak együtt. A transzparenseken ilyen feliratok voltak olvashatók: "27 százalékkal a Neander-völgybe" (Haider pártja 27 százalékot kapott a választásokon), "Wolfgang igazi disznó" (Wolfgang Schüssel, az Osztrák Néppárt elnöke, aki bevonta a kormányba Haider pártját), "Bécs más" és "Európa szívéből Európa seggébe" (utalás a kormány programjának címére). És: "Lehetnek olyan idők, amikor nem tudjuk megakadályozni az igazságtalanságokat. De nem lehetnek olyan
idők, amelyekben ne tanusítanánk ellenállást. Elie Wiesel".
Végül akadt, akinek táblája egyszerűen fekete sírkövet ábrázolt, és egyes feliratok Haider és Hitler között vontak párhuzamot. A megmozdulásra Olaszországból, Hollandiából, Németországból és Belgiumból érkeztek csoportok, hogy kifejezzék szolidaritásukat. A tüntetés végén rendezett nagygyűlésen zsúfolásig megtelt az a hatalmas tér, amelyet a Hofburg, a Nemzeti Könyvtár, az Etnográfiai Múzeum és a Ring határol: a téren mozdulni nem lehetett. A tüntetés teljesen békésen zajlott, és ezért Heinz Strasser belügyminiszter elismerését fejezte ki a szervezőknek.
Maria Rauch-Kallat, az Osztrák Néppárt szövetségi ügyvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az osztrákok javarésze otthon maradt és nem kívánt tiltakozni a kormány ellen.

Franciaországban is tüntettek Haider ellen

A különböző városokban összesen mintegy húszezren vonultak az utcára tiltakozásul az ellen, hogy az osztrák kormánykoalíciónak tagja lett a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt. Párizs utcáin mintegy kilencezer ember vonult fel, a Szélsőjobboldal elleni éberség nemzeti bizottsága nevet viselő szervezet felhívására. A tömeg olyan jelszavakat skandált, mint "Nem, nem és nem a fasizmusra Európában", vagy "Sem Le Pen, sem Haider, a fasizmus nem törik át".  Volt aki olyan transzparenst lengetett, amelyen az volt olvasható, hogy  "Az emlékezetét vesztett Ausztria hatalomra juttatja Haidert".

Franciaország több nagyvárosában ugyancsak Haider-ellenes tüntetéseket tartottak. Grenoble-ban mintegy háromezren, Lyonban, Strasbourgban és Brestben ezren-ezren, míg Lille-ben, Toulouse-ban, Verdunben, Dijonban és számos más városban több százan vonultak utcára, hogy kifejezzék tiltakozásukat a szélsőjobboldali Szabadságpártot is magában foglaló osztrák kormány ellen.



A franciák nyilván saját szélsőjobbjuk előretörésétől félnek: neked mondom lányom, hogy a menyem is értsen belőle. Tüntetésekkel azonban nem lehet rendezni a kérdést. Tudnunk kellene, miért növekszik a szélsőjöbb iránti érdeklődés. Mi vonzza az embereket feléjük?
Vissza a kezdőlapra