Röviden

E-mail listán érkeztek az alábbi hírek:


HÍD MAGYARORSZÁG ÉS SZLOVÁKIA KÖZÖTT
ESZTERGOMI HÍD PHARE-PÉNZZEL
Kiírtak a magyar-szlovák tendert

Közzétették az Esztergom és Párkány közötti Mária Valéria csonka híd újjáépítését meghirdető nemzetközi tendert. A győzteseket szeptemberben nevezik meg, az egy évig tartó munkálatok pedig októberben kezdődnek. A tender kiírására azután került sor, hogy a Brüsszel által felkért dán Cowiconsult cég szakmai és anyagi szempontból egyaránt rendben találta a magyarországi és a szlovákiai terveket, az Európai Unió pedig ezt követően a PHARE-program pénzforrásaiból jóváhagyta azt az összeget, amellyel az építkezés mintegy 3,5 milliárd forintnyi költségeinek a felét fizetik. A többi kiadást egyenlő arányban a magyar és a szlovák kormány fedezi.

A 496 méter hosszú hidat 1895-ben avatták fel, és a második világháború végén a visszavonuló német csapatok felrobbantották a három belső pillért. A Mária Valéria az egyetlen olyan közúti híd a Duna egész szakaszán, amelyet azóta sem újítottak fel. A tervek szerint 2002 kora tavaszán készül el az eredeti paramétereit megtartó Mária Valéria híd, amelyen gyalogosok, személygépkocsik, autóbuszok és kis tehergépkocsik haladhatnak át.

Szilvássy József

 


MAGYARORSZÁG A LEGERŐSEBB

Magyarország a legerősebb állam a régióban - jelentette ki Robert Cord, a Dun & Bradstreet (D&B) üzleti információs cég munkatársa. Ezt tükrözi hazánk igen jó megítélése a D&B országkockázati elemzésében is.

A Dun & Bradstreet által készített országkockázati értékelések némileg eltérnek a “nagy minősítőházak", tehát például a Moody's, vagy a Standard and Poor's által követett gyakorlattól. A D&B a makrogazdasági adatok, a kereskedelmet, az üzleti életet jellemző mutatók, valamint a fizetőképességről árulkodó számok mellett a politikai stabilitás mértékét is figyelembe veszi - mondta Robert Cord vezető elemző.

Az elemzők szerint Magyarország a gazdasági és politikai eredmények tekintetében a kelet-közép-európai reformországok egyik élenjárója. A Dun & Bradstreet legfrissebb kockázati mutatója is ezt tükrözi, amely DB3a, jobb, mint az 1999 novemberéig érvényes DB3b volt. Ez a besorolás megfelelő fizetőképességet jelent (a kitűnő fizetőképességet a DB1 jelezné), s Szlovéniával holtversenyben a régióban a legjobb. Magyarország megelőzi Csehországot (DB3b) és Lengyelországot (DB3b). A kedvező gazdasági kilátások és az EU-csatlakozási tárgyalások előrehaladása még ennél is jobb minősítésre is reményt adhat.

A Dun & Bradstreet szakemberei optimizmusukat három lényeges tényezőre alapozzák: a javuló nyugat-európai keresletre, a kedvezően haladó integrációs tárgyalásokra, illetve arra, hogy Magyarország továbbra is népszerű célpontja a külföldi dollárbefektetéseknek. Érdekes, hogy a D&B elemzése e folyamatok között, a derűlátásra okot adó tételek közé illesztve jegyzi meg: Magyarország 2006-ra lehet EU-tagállam.

Ferencz Gábor

Vissza a kezdőlapra