Az MKDSZ félti a polgári oldal egységét

A magyar közéletben két, markánsan különböző társadalom- és emberkép alakult ki, amely megfelel a jelenlegi és az előző koalíciónak, s ezek között nincs átjárhatóság – nyilatkozta lapunknak Harrach Péter szociális és családügyi miniszter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke. Az MKDSZ – mint Harrach az időközi választások tapasztalataira utalva fogalmazott – a koalíciós nézeteltérések idején is példát kívánna mutatni, ezért a jelöltállításban mindig egyezséget kötöttek, a polgári oldalon belül ellenjelöltet soha nem állítottak. A koalíción belüli külön jelöltállítást Harrach védhetetlen magatartásnak tartja. Az MKDSZ alelnöke ezzel kapcsolatban kifejtette: kompromisszumkészségre lenne szükség a Fidesz és az MDF viszonyában. Ma az MDF igyekszik saját erejét megmutatni, ám néhány esetben túllépte a határt. Az MKDSZ is egyértelműen képviseli saját álláspontját a Fidesz irányában, de soha nem kockáztatta az egységet. Harrach Péter az országos léptékű – kormányzati és parlamenti – együttműködést jónak tartja a vezető kormánypárttal, a helyi szinten megvalósuló politizálással azonban gyakran elégedetlen. Emlékeztetett arra, hogy az MKDSZ-nek ugyanannyi önkormányzati képviselője van, mint az SZDSZ-nek, s több parlamenti képviselője, mint az MDF-frakció létszáma.

 Az MKDSZ szerepe a koalíciós nézeteltérések közepette felértékelődött. Harrach Péter ezt tovább kívánja növelni a fiatalítással és a szakértői testület megerősítésével, továbbá a Fidesz és az MKDSZ közötti megyei és helyi szervezetek együttműködésének megállapodásban való rögzítésével. Vagyis a kereszténydemokrata tömörülés a koalíción belüli helyzetét most elsősorban helyben kívánja rendezni. Az MKDSZ megalakulásakor az erőcentrum a parlamenti frakció volt, ez mára változóban van. Harrach fontosnak tartja, hogy a koalíció arculatát, stílusát ők is formálják, saját identitásuk pedig a nyilvánosság előtt is jelenjen meg markánsan. Ez azonban nem mehet az egység rovására. E tekintetben Harrach Péter elszomorítónak tartja a Jászapáti polgármester-választást, ahol a polgári oldal hiába szerezte meg a szavazatok többségét, a külön induló jelöltek miatt mégis vereséget szenvedett.

Kérdésünkre – közvetítene-e az MKDSZ a Fidesz és a Békejobb 2000 között – Harrach Péter hangsúlyozta: csak olyan megoldás jöhet szóba, amely nem hordoz magában későbbi konfliktusokat. Az MKDSZ szívesen vállal összekötő szerepet, ez azonban nem feltétlenül jelent direkt közvetítő tevékenységet. A koalíción belül azonban a kereszténydemokrata csoportosulás továbbra is a polgári oldal egységéért és a nemzet egészéért kíván tevékenykedni, s ugyanez áll a köztársaságielnök-választásra is. Az MKDSZ tehát nem keresi a helyét, mert az adott – zárta nyilatkozatát Harrach Péter.

(meszleny)
Magyar Nemzet 2000. április 13.

Vissza a kezdőlapra