A miniszter a „lövészárokban”

Szinyei András országgyűlési képviselőnek és Farkas Kálmánné polgármester asszonynak a meghívására a hétfő délutánt a Zagyva-parti városban töltötte dr. Harrach Péter, a szociális és családügyi tárca irányítója.

A miniszter programja első részeként a város és közintézmények vezetőivel találkozott, s ennek során kötetlen beszélgetés keretében váltottak szót aktuális kérdésekről. A vendég ezt követően felkereste a római katolikus egyház hamarosan átadandó Szent Erzsébet Otthonát, ahol Pálos Frigyes prépost mutatta be a létesítményt. Harrach Péter útja innen a Grassalkovich Művelődési Központba vezetett, ahol lakossági fórumon válaszolt az érdeklődők kérdéseire.

Szinyei

– Mindkét fél számára hasznos volt a mai találkozó – összegezte tapasztalatait a hivatalos találkozók végén a kereszténydemokrata politikus. – Fontosnak tartom, hogy egy szakminiszter a döntések meghozatala előtt a lövészárkok katonáit is felkeresse; ennek eredményeként ma Hatvanban az a kép alakult ki bennem, hogy a város megfelelően kezeli a szociális kérdéseket, s az önkormányzat, valamint a civil és egyházi szervezetek együttműködése is jónak ítélhető.

A hivatalos eszmecserék mellett Harrach Péter a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) helyi szimpatizánsaival is találkozott. Úgy vélekedett, hogy mára a politikai élet markánsan kétpólusúvá vált, s ezen belül a parlamenti jobboldal képviseli a kereszténydemokrata értékeket. Igaz, hogy a Fidesz még a Liberális Internacionálé tagja, de ez az együttműködés lazul, s a legnagyobb kormánypárt megindult a nemzetközi kereszténydemokrata közösség felé – tette hozzá. Szerinte ezt bizonyítja az is, hogy a kormány intézkedései kereszténydemokrata szellemiséget tükröznek.

A különféle jobboldali szerveződéseket Harrach Péter eltérő módon ítélte meg. A Békejobb 2000 elnevezésű kezdeményezésről kijelentette: ez nem az MKDSZ útja. Nem akarnak ugyan szemben állni vele, de úgy vélik, minden önérvényesítési kísérlet veszélyes, mivel „nem lehet tudni, hogy mi lesz a vége”.

Lapunk feltette a kérdést: mi a véleménye egykori pártelnöküknek, a Kereszténydemokrata Néppárt vezetőjének, Giczy Györgynek legutóbbi kijelentéseiről amelyek a baloldal irányába történő nyitásról és a Németh Miklós felé való politikai közeledésről tanúskodnak? Harrach Péter erre úgy reagált, hogy nem kíván ily módon üzengetni Giczynek, de az MKDSZ egyértelmű álláspontja szerint a mostani koalíció keretében képzelik el a jövőt, s nem látnak lehetőséget a másik oldallal való együttműködésre. Elképzelhető viszont, hogy a jelenlegi parlamenti többség a jövőben egy uniópárt keretében küzd céljai megvalósításáért.

A művelődési központban a miniszter szólt tárcája gondjairól és a kormányzati szerkezetváltásról is. Szerinte jó irányba halad az ország, ám a problémákat nem lehet egyik napról a másikra orvosolni, mivel azok évtizedek alatt alakultak ki. A társadalom megosztott, a szegénység tagadhatatlan – mondotta. Végül reményeinek adott hangot, hogy a tárca politikai államtitkári székét a más beosztásba került Őri Csaba helyett Szemkeő Judit foglalhatja el.

Heves Megyei Hírlap
2000. május 30.
(t. o.)
Vissza a kezdőlapra