Hírek - Vélemények
Ausztria - fehérvári választás - folyók szennyeződése - orosz mandátumok az ET-ben

Érdemes visszatérni a múlt hét egy diplomáciai eseményére. Az Európai Unió befagyasztotta ugyan Ausztriával a kétoldalú kapcsolatokat, de ez Bernben senkit nem zavar: Svájc meleg fogadtatásban részesítette az osztrák kancellárt. A szokásos balos tüntetők ugyan itt is megjelentek, de ez semmi zavart nem okozott, sőt Adolf Ogi, a svájci elnök kijelentette: Svájc tiszteletben tartja más népek demokratikus döntéseit. Schüssel válaszában reményét fejezte ki, hogy a svájci látogatás után a többi európai ország kétszer is meggondolja, hogy mit tesz.
 

A hazai károgóknak is meg kellene gondolniuk, mikor s miért háborognak. Ez a látogatás teljes mértékben igazolta a magyar kormány Ausztria politikáját, s azt, hogy fogadtuk az osztrák külügyminisztert. Mellesleg ezen a héten az Európa Tanács nem volt hajlandó külön vitát nyitni az osztrák kérdésről. Lecsengőben a hisztéria.

Minden jel szerint koalíciós egység lesz Székesfehérváron. A szocialista jelölt nem vezet meggyőző erővel, ha tényleg egységes lesz a polgári oldal, jók az esélyek.
 

Néhány dologra - az ismétlés (= a tudás anyja) veszélyét is vállalva - érdemes felhívni a figyelmet. A KDNP leszerepelt. Normális részvétel mellett nincs egy százalék sem. A székesfehérvári körzet évekig az SZDSZ-é volt, mostani jelöltje nem jutott az első három közé. Az MDF mindkét körzetben az országos közvéleménykutatási adatok felett szerepelt, amihez gratulálunk, de ezeknek az adatoknak az általánosítását szakmailag megalapozatlannak találjuk, különösen, ha a közelmúlt polgármesteri választásaira gondolunk.

Öröm, hogy a román, az ukrán, a szlovák és a magyar környezetvédelmi miniszter közös nyilatkozatot adott a folyók szennyeződésével kapcsolatban.
 

Bánat, hogy az aláírt szöveg kevés konkrétumot tartalmaz, s azok a román miniszter ellenállása miatt hiúsultak meg

Továbbra sem tudni, hogy dönt csütörtökön délután három után az orosz képviselők mandátumáról az Európa Tanács. Sokan vélik, hogy az orosz Duma teljesen ártatlan mindenben, s mi csak őket tudjuk büntetni. Mások attól félnek, ha nem lesz reakció, semmit sem ér majd az ET szava.
 

Pedig Európa keleti felében nagy a tekintélye az Európa Tanácsnak. Bosznia például mindenre kész, hogy elnyerje a tagságot. Oroszország is reagált a kritikákra és megnyitotta a csecsen földi ellenőrzés lehetőségét az ET küldöttei számára. A vita olyan éles, hogy az orosz álláspontot támogató szocialista és liberális frakcióvezetőket komoly támadások érték saját frakciójukon belül, sőt a liberálisok a frakcióvezető alkalmasságát is megkérdőjelezték. Az esélylatolgatások 60:40 százalékot mondanak az orosz álláspont javára
Surján László
Vissza a kezdőlapra