• Bizonyára lesznek, akiket meglep, hogy ön, a jogászvégzettségű politikus kap Jedlik Ányos-díjat. Miért kapcsolták a nevét a Magyar Szabadalmi Hivatal által osztott elismeréshez?
• Amióta képviselő vagyok, mindig úgy hozta a sors, hogy valahányszor a szellemi alkotásokkal, találmányokkal, tudományos akadémiával és hasonlókkal foglalkozott az Országgyűlés, mindig én lettem a frakciómban a témafelelős. A tudósok is tudják, hogy a politika, a jog és a tudomány között van valamilyen összefüggés, és nyilván szerintük sem jó, ha az csupán köszönő viszony. A díjat "honoris causa" kapom, az alapító rendelet kimondja, hogy "a kiemelkedő színvonalú és hatékonyságú iparjogvédelmi munkásság elismeréseként adományozható". Talán kissé túlértékelték a szellemi alkotásokkal kapcsolatos törvények megalkotásában kifejtett tevékenységemet. Esetleg alulról nézték, ezért minősülhetett kimagaslónak.
• S mi köze a jogász-politikusnak a díj névadójához? Érez szellemi kapcsolatot Jedlik Ányoshoz?
• Sok tanulságot kínál ennek a rendkívüli embernek a 95 éves életútja. Én sajnos be vagyok oltva a természettudományok és a technika ellen - még az is fel van írva cédulára otthon, hogy miképpen kell a televíziót a kilences csatornáról a tízesre váltani -, de egyszerűen elbűvöl Jedlik Ányos munkássága és stílusa. Például a "kommutátoros villamdelejes forgony", ahogyan ő nevezte a dinamóját, ami a világon az első tisztán elektromágneses hatás alapján működő motor volt. Hasonlóan elkápráztat a "csöves villamfeszítő", a nagy kapacitású elektromos sűrítő. Jeldik Ányos sokoldalúságát bizonyítja, hogy hervadhatatlan érdemeket szerzett a hosszúlépéshez nélkülözhetetlen szikvíz gyártásának megoldásával is.
• Jedlik egyébként részt vett az első német-magyar természettudományos szótár megalkotásában, miközben mindig mentegetőzött a nem elég szabatos némettudása miatt.
• Ez egy igen gazdag életmű, de az ő élete is azt bizonyítja a számomra, hogy a politika, a jog és a tudomány között a köszönő viszonynál többnek, szerves együttműködésnek kell lennie. Jedlik Ányos sok találmánya megelőzte a korát, de ő maga csak egyszer kapott elismerést, a Haladásért emlékérmet az 1873-as bécsi világkiállításon.
• Nem lehet, hogy Jedlik Ányos elégedett volt a sorsával, hiszen semmi sem utal arra, hogy meg nem értettségről panaszkodott volna?
• Bizonyos fokig osztom életútjának kutatója, Horváth Árpád véleményét, aki szerint ő maga is tehetett róla, hogy nem "fedezték fel", nem lett világhírű. Csupán negyven publikációt jelentetett meg, de ennek az is oka volt, hogy abban az időben nem volt kellő természettudományos közélet hazánkban, hiányoztak a tudományos műhelyek. Éppen ez az életút bizonyítja számomra, hogy jog, politika és tudomány között a köszönő viszonynál többre van szükség, teljesen igaz Francis Bacon mondása: "Emberi tudás és hatalom egy és ugyanaz."

Lehet, persze, hogy Jedlik személyisége harmonizált az életével. Bencés szerzetes volt, aki talán jobban szeretett a győri folyóparton sétálni, mint világhírű lenni - pedig a teljesítménye alapján joggal válhatott volna azzá. Viszont tiszteletre méltónak tartom, hogy igazi cselekvő alkat volt, például a találmányainak megvalósításában is kizárólag önmagára támaszkodott, saját kezűleg készített el gyakorlatilag mindent. Épp a közelmúltban olvastam egy kitűnő cikket a Magyar Nemzetben a szegedi egyetem természettudományi karán folyó nagyszerű tudományos életről - nahát ha Jedlik Ányos ma ott dolgozna, akkor szerintem már Nobel-díjra jelölték volna.
• Most, hogy a szellemi szféra ünnepli, a díj átvételekor nem fog támadni a lelkében némi fájdalom, hogy elmulasztott valamit? Nem vágyott soha tudományos pályára?
• Ha töredelmes vallomást kell tennem, akkor beismerem, hogy a történettudomány és a politika meg az irodalom érdekelt leginkább. Könyvtáramban szép számmal találhatók a középkorral foglalkozó magyar és francia nyelvű kötetek, és erős vonzalmat érzek a XIII. század iránt. A katedrálisok kora, ahogy Georges Duby nevezte, lenyűgöz. Reims és Toledo, a Magna Charta és a magyar Aranybulla, Aquinói Szent Tamás, Szent Ferenc, Szent Lajos, Dante: micsoda gyönyörű kor! Vagy a XVIII. század első fele, amikor - Németh László megfogalmazásában - "ész és kedély összekacsintott". Persze nem a vég, a forradalom, amikor az ész nemcsak a kedélyt teperte le, hanem minden mást is maga alá gyűrt.
• Ha a vonzalom élt önben, akkor miért nem váltotta valóra?
• Az ötvenes években, amikor pályát választottam, a vágy és a lehetőség között nagy volt a távolság. Akkor egy történettudományi műhelybe bevonulni, és ott mondjuk Szekfű Gyula nyomán foglalkozni a serviensek és familiárisok jogállásával vagy elemezni a nemesség közjogi helyzetét és polgárosodását, kitérve a dzsentrinek nevezett réteg vizsgálatára, gyönyörű feladat lett volna, de mindezt marxi és lenini alapon művelni, Sztálin műveinek gondos tanulmányozásával egybekötve? Akkor már inkább - a vonzalom olvasásra váltása mellett - az élettapasztalatokkal gazdagító ügyvédkedés.
• Tudományos munka helyett, egy rendszerrel később, kultúrpolitikus lett. Megoldhatatlannak tűnő problémákkal ezen a téren is találkozhat. Mi a véleménye például a médiakuratóriumok körüli állóháborúról?
• Egyetértek a kérdésbe burkolt állítással, csak annyit tehetek hozzá, amit az Alkotmánybíróság mondott: garanciális jelentőségű - éspedig nemcsak az adott törvényi konstrukcióban, hanem az alkotmány alapján is -, hogy a kuratóriumok elnökségében az ellenzéki és a kormánypárti képviselőcsoportok által jelölt tagok azonos számban legyenek jelen. Ennek megvalósításához azonban mindkét oldalon jó adag rugalmasság és konszenzuskészség szükséges.
• Milyen lelkiállapotban veti bele magát a napi küzdelmekbe?
• Néha úgy érzem magam, mint annak idején az a francia katona, aki eltévedt a vietnami dzsungelben. A fák koronáján egyre kevesebb napfény szűrődik át, indák tekerednek a lábaira, és körülötte sziszegnek a kígyók. Legyen az ember fölkészült: a napfényt nem tudja pótolni, de a bozótvágó kését tartsa élesen, és nem hiányozhat a zsebből kígyómarás esetére az ellenméreg.

Vissza a kezdőlapra