Koalíciós jövőképek

Talán a Fideszben történt elnökválasztás, talán a közelgő időszaki választások (Székesfehérvár, Fehérgyarmat) hatottak oda, hogy megszaporodtak a jövőbeli koalíciós együttműködésekről szóló nyilatkozatok.

Ezek sorában a legtöbb zavart Dávid Ibolyának az a kijelentése keltette, amely szerint az MDF nyitott egy szociáldemokrata párttal való koalícióra. Az MDF elnöke világossá tette, hogy Horn Gyula nem, de Németh Miklós már fémjelezhet egy ilyen pártot.

Kijelentése ellentétes az MDF és Fidesz közötti tartós együttműködésre vonatkozó korábbi állításaival és például Boross Péternek a Honlapunkon is idézett minapi nyilatkozatával. Az ellentétes tartalmú nyilatkozatok nem növelik, inkább elbizonytalanítják a szavazókat! Németh Miklós piedesztálra emelését nem indokolja sem az 1956-os forradalom és szabadságharc második felének ellenforradalmi jellegéről szóló állítása, sem az Európai Beruházási Bank személyzeti munkájának közel egy évtizedes irányítása.

A fokozatosan elszigetelődő MSZP elnöke érthetően fejezi ki a szerveződő kereszténydemokrata összefogással való együttműködési készségét. Ami számára előnyös, az nem válik javunkra. Az MSZP hozománya előrevetíti partnereinek elpusztulását: így jártak az MKP partnerei a negyvenes évek végén, és ez lett az SZDSZ végzete is.

Az MDF miből akar még elveszíteni és mennyit?

Vissza a kezdőlapra