Kilépési hullám az MDF-ben

Az MDF az utóbbi időben úgy próbálta növelni támogatóinak számát, hogy a Fidesz-MPP és az FKGP közé hívja - saját vezetésével - az önmagukban csekély erőt jelentő keresztény, nemzeti elkötelezettségű csoportokat.
Sajnos nem sikerült megtölteni valós tartalommal, hogy mit jelent ezen új esetleges központ szoros szövetsége a Fidesszel, miért nem jár ez a változat a szavazóbázis "szétszedésével", azaz miért nem a szocialistákat hozná ez a megoldás előnyös helyzetbe. Nehéz Fidesz ellenes él nélkül végig vinni egy ilyen kampányt, az elképzelt új erő viszont egyedül csak az 5 százalék elérésére képes, bár több megyei MKDSZ vezető szerint még ez sem biztos.
A kilépők erre a veszélyre hívták fel a figyelmet. Nemcsak az újságokban olvasható nevekről van szó, hanem a kevésbé ismert MDF vezetők körében vidéken is hallottunk ilyen átlépésekről.
Bárhogy nézzük is a lehetséges megoldásokat, a közös kormányzás és a lényegében talán csak hangsúlyaiban eltérő program alapján a két szervezetnek közelednie és nem távolodnia kellene, ha nem akarunk baloldali vezetést!

Vissza a kezdőlapra