Az MHL is közreadta Tóth Gy. László tanulmányát a kormány és a média viszonyáról. A hét végén a Népszavában és a Népszabadságban több olyan írás is megjelent, amely mintha csak illusztrálni akarná ennek a tanulmánynak az igazát.

A cikkek részletes elemzése helyett elsősorban a bennük nyíltan vagy burkoltan megfogalmazott gondolatokkal szállunk vitába.

• Mező Ferenc (Népszava: Vaktölténnyel győzni?) József Attila nyomán mai kocsmának nevezi a politikai életet. Tengeren túli tehénpásztor stílussal vádolja a “fideszes fiúkat”. Szerinte, amikor 98 őszén Orbán Viktor bejelentette, hogy fideszes vezetőket és családtagjaikat politikai okoktól vezetve a titkosszolgálat a Horn-kormány alatt megfigyelt, valójában nem tett mást, mint “Simicska barátja lebukásán indulatba jőve” berúgta a kocsmaajtót és csípőből egy nagyot mondott. Sokan még Honlapunk olvasói között is elfogadják azt a képet, amelyet a Tóth Gy. László által jellemzett média sugall. Jobban örülnének, ha a miniszterelnök kijelentené: akkoriban beugrott egy hozzá és sok más újság szerkesztőségéhez eljuttatott provokációnak. A valóság ezzel szemben az, hogy Pokorni Zoltán esetében a miniszterelnöki bejelentés minden pontja bebizonyosodott, és egy ilyen horderejű kérdésben a “csak egy eset” felkiáltással nem lehet az ügyet meg nem történné tenni. Azon lehet vitatkozni, hogy a gyors bejelentés nem volt-e taktikai hiba, azaz nem segítette-e elő a nyomok eltüntetését. Ám az is feltételezhető volt, hogy a bejelentést követően a sebtében menekülők elvétik a lépést, s így talán olyan dolgokra is fény derülhet, amelyekről az írott anyag nem szólt. Ebben az értelemben a bejelentés egy kísérlet volt, s a dolog természete szerint a kísérlet ezen részének kiértékelése nem tartozik a nyilvánosságra. Számunkra egy a lényeges, az MSZP kormány, illetve az ahhoz közel álló emberek nem válogattak az eszközökben, ha politikai ellenfeleik lejáratása volt a cél. Mindaz a zűrzavar, amelyeket a média az ügy körül keltett, azt a célt szolgálta, hogy ezt a következtetést a lakosságból minél kevesebben vonják le.

• Érdekes a Népszavának az az írása is, amelyben Dési János azt állítja: a leköszönő köztársasági elnök “népében állított ércnél maradandóbb emlékművet magának”. Az ilyen értékelést ízlésesebb az időre bízni. Ráadásul az Alkotmány nem teszi lehetővé a köztársasági elnök nyilvános bírálatát, ezért árnyalt képet a hivatalban lévő elnökről nem igen lehet készíteni. A méltányosság azt kívánná, hogy akit támadni nem lehet, azt dicsérni se dicsérjék.

• Durva támadást olvashattak a kormány ellen a Népszabadság olvasói is. Révész Sándor pártállamisággal vádolja a Fideszt, amely szerinte kormányzati intézményként közpénzen működteti saját tanácsadó trösztjét. Őszerinte ugyanis a Kormányzati Stratégiai Elemző Központ ezt a feladatot látja el. Révész a koalíciós partnerek közé is éket akar verni mondván: hogy a Miniszterelnöki Hivatal legfontosabb dolga, hogy felkészítse a kormánykoalíció egyik felét arra, hogy miként hatástalanítsa a másikat. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a Miniszterelnöki Hivatal munkatársainak jelentős része hosszú évek óta olykor évtizednél is hosszabb ideje ott dolgozik. Csuda módon találékony pártnak kell lennie a Fidesz-nek, ha embereit már saját megalakulása előtt el tudta helyezni Grósz Károly környezetében. Nyilvánvaló, hogy egészen másról van szó. A bal-liberális média frontális támadást folytat, ha valahol hatékony működés nyomaira bukkan. A Miniszterelnöki Hivatal összehangoló munkája nélkül a kormány karmester nélküli zenekar módjára tudna csak működni a Köztársaság tériek nagy örömére. A miniszterelnök ugyanis szakmai háttér nélkül - csupán a kormányüléseken - nem lenne képes a tényleges összehangolás megteremtése.

• Az elmúlt napokban egymásnak ellentmondó formában jöttek a Magyarok Világszövetségével kapcsolatos támadások. Először a miniszterelnök vereségének tüntették fel azt, hogy Boross Péter elvérzett az elnökségért folyó csatában. Most pedig az Orbán Viktor - Németh Zsolt féle vezetés kudarcának tartják azt, hogy a megválasztott elnökség működésképtelen lett. Noha számos nyilatkozat tette világossá, hogy a kormány nem azonosul a MIÉP-es Gidai Erzsébet által beterjesztett Trianon-határozattal, sőt maga Patrubányi sem engedi azt határ-revíziós tartalommal feltölteni, mégis hallgatásról és köntörfalazásról beszélnek azok, akik folyamatos elhatárolódásokra vágynak, hogy ezáltal a kormány belekeveredjék olyan ügyekbe, amelyekhez valójában nincs köze. A határon túli magyarság dolgában a baloldalnak jóvátehetetlen bűnei, évtizedes mulasztásai vannak. Ráadásul a Horn-korszak alatt megfagyasztották a határon túliak legitim képviselőivel a viszonyt. Ezért érdekeltek abban, hogy a mai magyar kormány iránti meglehetősen egységes határon túli szimpátiát, az egymással marakodó csoportok közötti harci zaj váltsa fel. Mindezt “az oszd meg és uralkodj” régi elvet követő taktikát úgy alkalmazzák, hogy közben magát a kormányt vádolják a megosztás kísérletével.

A rádióból, újságból érkező híreket nehezen tudja az ember felülbírálni, s megfelelő sajtótörvény hiányában folyamatosan ki vagyunk téve a hazugságok és a manipuláció áradatának. A polgári oldal híveinek tehát a józan kétkedés hangján kell fogadnia minden hozzá eljutó információt.

Vissza a kezdőlapra