Mit mutat a Medián januári felmérése?

Közreadták a Medián ez évi első felmérését. Biztos szavazó a lakosság 62 százaléka. Rajtuk kívül van még 14 % "talán" szavazó. E két kategória összege a négy legutóbbi felmérés során (szeptember, október, december, január) érdemben nem változott: 75, 76, 73, 76 százalék volt. Sajnálatos, hogy a felmérésnek a HVG-ben közölt része csak a "biztos" kategória pártválasztását mutatja be. Helyesebbnek tartanánk, ha közölnék legalább a minden megkérdezett körében tapasztalt párttámogatottságot is.

Az egyes pártok hívei körében eltérő a biztos szavazók aránya. Az élen a MIÉP áll: táboruk 93 százaléka biztos szavazó. A további sorrend: MSZP (81), Fidesz (75), SZDSZ (68), FKGP (60). Sajnos az MDF adatát nem közölték.

Fontos tanulság, (és az időközi választások eredményeit is értelmezi,) hogy a fentiek alapján minél nagyobb a részvétel, annál jobb esély van a baloldal visszaszorítására. A MIÉP nagyon elkötelezett szavazótábora viszont alacsony részvétel esetén arányaiban jelentősen megnövekedhet.

A közölt adatokból az alábbi következtetéseket lehet levonni:

  1. Januárra az MSZP és a Fidesz - Magyar Polgári Párt között csökkent a távolság, az MSZP visszaesett, a Fidesz-MPP erősödött.
  2. A két nagy párt mellett továbbra is jelentéktelenül törpék a többiek: a négy kisebb parlamenti párt támogatása összesen nem éri el a Fidesz támogatásának felét. Ennek fényében kissé megmosolyogni valók azok az állítások, amelyek a két pólusú politikai rendszer kialakulását görcsösen kétségbe vonják.
  3. A kormányzó erőknek semmi okuk az elbizakodottságra. A parlamenten kívüli statisztikailag mérhető pártokat is beszámítva a bal oldalon van a biztos szavazók 41 százaléka (MSZP, SZDSZ, Munkáspárt) a jobb oldalon viszont még a MIÉP-pel együtt is csak 37 százalék.
  4. A nagy pártok számára bizonyos tartalékot jelent a biztos szavazóknak az a 14 százaléka, akik még nem döntöttek, és a lakosságnak az a 14 százaléka, aki talán el menne szavazni. A most közölt felmérés ezek politikai elkötelezettségét nem tárják fel. Ezekben a rétegekben bizakodhatnak a jelentéktelenségbe vagy mérhetetlenségbe zuhant kis pártok is.
  5. A jelenleg közölt adatok alapján nem várható semmiféle érdemi hatás az MDF-MDNP (egyes - már valószínűleg elvetett - változatok szerint az MDF-MDNP-KDNP) összefogástól sem. Az MDF mögött most mintegy százezer ember áll. A parlamenti küszöbhöz - ha feltételezzük, hogy a "biztos" és a "talán" szavazók vesznek részt a választáson - ennek háromszorosa kell.
  6. Az MDF százezer szavazója mégis elég nagy tömeg ahhoz, hogy az MDF politikusai, ha vidékre mennek, ne érezzék légüres térben magukat. Abból a szempontból is jelentős létszámról van szó, hogy aktív szavazataikra komoly szükség van az MSZP ellenzékben tartására. Ez a cél egyébként akkor érhető el a legjobban, ha a Fidesz és MKDSZ, továbbá az MDF valamint az MDNP meg tud egyezni a közös jelöltekben és közös listát is állít.
Összefoglalva: a friss közvéleménykutatási adatok az MKDSZ jobb-közép összefogásra irányuló szövetségi politikáját támasztják alá.

Vissza a kezdőlapra