MKDSZ Országos Elnökség

Az MKDSZ Országos Elnökségének tagjai tanácskozási joggal résztvesznek a Fidesz kongresszusain. Így január 29-én az elnökség határozatképesen (három hiányzás) együtt volt. A vidéki tagok javaslatára előrehoztuk a péntekre tervezett ülést, és megtárgyaltuk a legfontosabb kérdéseket. Az elnökség valamennyi döntése egyhangú volt.

Foglalkoztunk a KDNP törvényessége helyreállítását célzó országos választmány ügyével. Egyetértés alakult ki abban, hogy a KDNP akkor lehet tárgyalópartner az MKDSZ számára, ha belső vitái megszünnek és törvényessége helyreáll. Ezzel kapcsolatban két konkrét határozat született: Az MKDSZ helyesli, ha azok, akik kettős tagsággal rendelkeznek, résztvesznek a február 5-ére tervezett összejövetelen. Nem járul hozzá azonban semmilyen olyan kijelentéshez, amely az MKDSZ és a KDNP egyesüléséről szól. (Együttműködésről lehet szó, értelemszerűen azonban csak a törvényes KDNP-vel.)

Az országos elnökség tudomásul vette, hogy az ügyvezetés javaslatára az MKDSZ külügyi vezetője Simicskó István képviselő úr, míg a sajtóügyek felelőse Dessewffy László tagtársunk lesz.

Kovács Kálmán Csongrád megyei elnök ismertette a hódmezővásárhelyi szervezet felterjesztését, a polgármester ellen fellépő MKDSZ tagok tagsági viszonyának megszüntetéséről. Mivel Turi alpolgármester úr nyilvánosság előtt nyilatkozott arról, hogy nem tekinti magát az MKDSZ tagjának, az elnökség tudomásul vette a tagsági viszony megszüntét.

Vissza a kezdőlapra