Az Országházból jelentjük

Tegnap este több hónapos durva vitát zárt le a tisztelt Ház. Abban nem volt kétség, hogy az ellenzék nem fogja megszavazni a megfigyelési botrányt lezáró viszgálati jelentést. Az eredmény  mégis mindenkit meglepett: több mint 80 százalékban elfogadták a képviselők az anyagot.
A jelentés nem tárt fel falrengető dolgokat. Az azon ban biztos, hogy Pokorni Zoltánt megfigyelték és ellene kompromitáló adatokat kerestek, amikor frakcióvezető korában szóvá tette, hogy az MSZP elfogahatatlanul befolyásolja a iskolásokat. Sok áttét volt az ügyben, ám az összefüggések mégis világosak lettek, sőt a meg nem engedhető kapcsolat is felszámolta önmagát azóta. Hogy ez kevés? Talán sok is, különösen ha figyelembe vessszük, hogy milyen könnyű manapság eltüntetni a számítógépeken őrzött adatokat. De hogy jött létre a 82 százalék? A kormánykoalíció 192 szavazatot adott le, ebből 186 igen volt. Az ellenzékből viszont, noha mintegy nyolcvanan jelen voltak, csak 35-en szavaztak, s természetesen nem-mel. Mulatságos volt a szervezetlen ellenzékiek döbbent arckifejezése, ahogy a táblára meredtek.

Vissza a kezdőlapra