Épül a polgári Magyarország

Sokan érezték úgy, hogy a kormány a rendkívül jól sikerült rajt után, 1999-ben mintha megállt volna. Fél év alatt lényegében teljesítette a választások során megfogalmazottakat, s ezt követően a lendület kezdett alább hagyni.

A Fidesz - Magyar Polgári Párt március 11-én tartott választmányi ülésén kiderült, hogy immár kamatozik a pártelnök - miniszterelnök funkció kettéválasztása. Kövér László máris előállt a következő két év programjának gerincét alkotó tervekkel.
Új színt jelent a politikai életben, hogy a vezető kormánypárt megfogalmazza, mit vár el a kormánytól, minek kell teljesednie a következő időkben.

A Fidesz kiszámítható politikát akar, azt, hogy a választók tudják, mi következik. Így indult ez a ciklus és így is akar véget érni. S a négy év végeztével a választók felmérhetik, volt-e korábban erő, amely képes volt tervezni, és a terveket megvalósítani, vagy sem. Ha ez csak a mai kormány sajátja, akkor nem érdemes váltani, továbbra is bizalmat kell adni, mert való igaz, egy társadalom átalakításához négy év nem elegendő.

A közel negyven újabb pontra még részleteiben és sokszor visszatérünk. Most csak egyet, s első látásra nem a legfontosabbat emeljük ki. A haderő reform kérdését. Hazánk a NATO tagság első évében jól teljesített. Meg sem száradt a tinta a felvételünket hitelesítő papírokon, máris belekeveredtünk a NATO történetének eddigi legkomolyabb akciójába. Képességeinkhez mérten megálltuk a helyünket. A nemzetközi elismerés azonban ilyenkor nem túl tartós. Nincs miért henyélni. Ha a biztonság továbbra is fontos számunkra, folytatnunk kell erőfeszítéseinket, hogy a NATO szempontból valóban elfogadható hadseregünk legyen. Ennek egyik legfontosabb eleme, a hadsereg irányítása. Akkor tehát, amikor a Fidesz tervei között kiemelten szerepel a haderő reform, részben erről van szó. Részben azonban arról, hogy áttérhessünk a sorozott hadseregről, a hivatásosra. Ennek a minden értelmes párt által helyeselt lépésnek azonban vannak objektív feltételei. Ezeket az ellenzéki SZDSZ is tudja, de napi belpolitikai érdekből nem veszi tudomásul.

Magyarországon előbb vagy utóbb, hivatásos hadsereg lesz. Ennek idő előtti felállítása azonban nem használ, hanem árt. (Mint általában az SZDSZ akciói.) Az első, és nagyon fontos lépés az irányítás új rendszere. Ezt sürgeti a NATO és ez szerepel a Fidesz új pontjai között is.

Vissza a kezdőlapra