A Fidesz-Mkdsz elnökségi találkozó a sajtóban

Tegnap közreadtuk a két elnökség találkozója után kiadott sajtóközlemény szövegét. A mai sajtóból kiemeljük az erre vonatkozó részeket. Így mindenki láthatja, milyen a tájékoztatás Magyarországon.

A MTV HONLAPJA:

A Fidesz elnöke szerint ez az összefogás garantálhatja, hogy 2002 után is kormányon maradhassanak. Szükséges az együttműködés azért is, hogy a választások előtt kiszámítható viszonyok legyenek - tette hozzá Kövér László, aki a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnökével megállapodott abban, hogy már az idei év végéig véglegesítik a 2002-es választások egyéni körzeteiben közösen támogatott jelöltek listáját. Emellett a többi koalíciós partnerrel is szeretnének az év végéig egyeztetni a választási együttműködés tartalmáról és formájáról.

NÉPSZAVA

Még az idén jelölteket állítana a Fidesz
A koalíciós partnerek még nem akarnak megegyezni a közös indulókról
Balázsi György, Spirk József

A Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) elnöksége úgy döntött, hogy a két szervezet 2000 végéig megállapodást köt a 2002-es választásokra vonatkozó együttműködésről és a közös egyéni, illetve listás jelöltek személyéről. Ezt közölte Kövér László és Surján László, a Fidesz, illetve az MKDSZ elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján. Kövér László kérdésre válaszolva hozzátette: a Fidesz az év végéig szeretne másik két koalíciós partnerével, a kisgazdapárttal és az MDF-fel is megállapodást kötni az első fordulós együttműködésről. A pártelnök szerint a tárgyalásokhoz megfelelő kiindulópont lehet, ha rögzítik, hogy a jelenleg a parlamentben dolgozó kormánypárti képviselőket - hacsak nincs valamilyen különös ok az ellenkezőjére - a koalíciós pártok támogatják.
A Fidesz elnöksége támogatta az MKDSZ-nek azt a felvetését, hogy úgy módosítsák a magzatvédelmi törvényt, hogy a gyermekek után járó adókedvezményt a terhesség negyedik hónapjától vezessék be - mondta Surján László. A Népszava kérdésére válaszolva hozzátette: az MKDSZ-es képviselők - élve a Fidesz-frakció által biztosított lelkiismereti szavazás lehetőségével - abban az esetben is a nem gombot nyomják meg a végszavazáskor, ha a módosítást elfogadja a parlament. A törvénymódosítás ugyanis nem felel meg annak az alapelvnek, hogy a magzatot fogantatásának pillanatától fogva embernek kell tekinteni, viszont közös érdek, hogy a parlament minél jobb törvényt fogadjon el.
A két koalíciós partner, az FKGP és az MDF vezetői Kövér felvetésére reagálva hangsúlyozták: 2002-ben önálló pártként kívánnak indulni az országgyűlési választásokon. Bánk Attila kisgazda frakcióvezető kizártnak tartja a közös jelöltállítást, mert a kisgazdák 1998-ban 82 jelölt visszaléptetésével lehetővé tették a koalíciós többség létrejöttét a parlamentben. Balsai István, az MDF elnökségi tagja elmondta, hogy pártja önálló listával kíván szerepelni a következő választáson. Balsai szerint azonban nem elképzelhetetlen, hogy a koalíció közösen támogatott jelölteket is indítson 2002-ben, ezt az időben megkezdett tárgyalásokon kell tisztázni.
Az MKDSZ a Fidesz partnerszervezete, képviselői a Fidesz-frakcióban foglalnak helyet. Az MKDSZ-es csoport magját azok a képviselők alkotják, akik az előző ciklusban - a Kereszténydemokrata Néppárt frakciójának megszűnte után - a Fidesz-frakcióhoz csatlakoztak. Közülük 7-en - Surján László, Latorcai János, Rapcsák András, Isépy Tamás, Varga László, Rubovszky György, Ivanics István - jelenleg is képviselők. A Fidesz-frakció 4 tagja, köztük Harrach Péter miniszter a Fidesz-MKDSZ megállapodás alapján került a parlamentbe. Az MKDSZ-es csoport létszáma mára 19-re nőtt: közelmúltban lépett be Sasvári Szilárd, Juharos Róbert, Tirts Tamás és Homa János képviselő. Úgy tudjuk, Rogán Antal és Gyürk András is ugyanezt tervezi. Rajtuk kívül kettős tag még Rubovszky György és Simicskó István.

NÉPSZABADSÁG

A Fidesz és az MKDSZ már készül

A Fidesz és a Magyar Kereszténydemokraták Szövetsége még az idei év végéig véglegesíteni kívánja a 2002-es parlamenti választásokon az egyéni körzetekben közösen támogatott jelöltek listáját – erről Kövér László, a Fidesz és Surján László, az MKDSZ elnöke beszélt pénteki közös tájékoztatójukon.
Kövér hangsúlyozta: a Fidesz arra törekszik, hogy a polgári oldalt a 2002-es választások előtt minél szorosabb választási szövetségbe kovácsolja. Szerinte csak a lehető legszorosabb összefogás garantálhatja, hogy a polgári erők a választások után is kormányon maradhassanak. Arra a felvetésünkre, hogy a jelöltkiválasztás időpontjának előre hozása döntéshelyzetbe kényszerítheti a most külön utakat járó MDF-et, a Fidesz elnöke úgy fogalmazott: jó lenne, ha a másik két koalíciós párttal is tisztázni lehetne az év végéig a választásokon való összefogás feltételeit. – Minél előbb szeretnénk tisztán látni abban, hogy a Fidesz és az MKDSZ jelöltjei milyen politikai erők támogatására számíthatnak kölcsönösségi alapon – mondta Kövér.

A Fidesz és az MKDSZ elnöksége egybehangzóan javasolja a kormánynak és a parlamentnek, hogy a magzatvédelmi törvény módosítása során tegye lehetővé a gyermekek után járó személyi jövedelemadó-kedvezmény igénybevételét már a fogantatást követő negyedik hónap kezdetétől. Surján szerint ez a lépés a gyermekvállalás terheinek további csökkentését, és így a magzatoknak a jelenleginél hathatósabb védelmét szolgálja. Ezzel a lépéssel a kormány tovább orvosolhatná a Bokros-csomag okozta károkat. Kérdésre válaszolva, Surján elmondta, függetlenül attól, hogy ezt az indítványt elfogadja-e a parlament, az MKDSZ parlamenti képviselői elvi megfontolások alapján nemmel fognak szavazni az abortusztörvény módosítására.

NAPI MAGYARORSZÁG

Már 2002-re készülnek
Tovább erősítik a polgári összefogást

 Blázsovics
 A Fidesz és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) ez év végéig szeretné véglegesíteni a 2002-es választásokon közös jelöltként indulók listáját - erről a két szervezet elnöksége állapodott meg. Az elnökségek javasolják, hogy már a terhesség negyedik hónapjától igénybe vehető legyen a gyermekek után járó adókedvezmény.
 - A Fidesz és az MKDSZ szándéka, hogy már év végére véglegesítsék a következő választásokon közös jelöltként indulók listáját - mondta tegnap Kövér László, a Fidesz elnöke, miután csütörtökön a két szervezet elnöksége együttes ülést tartott. Hozzátette: természetesen ez a lista még nem tekinthető teljesen véglegesnek. Arra a kérdésre, hogy nem korai-e a jelöltállításról tárgyalni, a két szervezet elnöke leszögezte: érdemes a jelölteket mielőbb megismertetni a választókkal. Kövér László rámutatott arra is: jó lenne, ha a másik két koalíciós párttal is tisztázni lehetne az év végéig a választásokon való közös indulás feltételeit. Hangsúlyozta azt is: a polgári oldalon a lehető legszorosabb együttműködésre van szükség.
Surján László, az MKDSZ elnöke rámutatott arra, hogy összefogásukat nem tekintik zártnak, készek a hasonló értékeket valló politikai erőkkel az eddiginél szorosabb, hatékonyabb együttműködésre. Elhangzott az is: a Fidesz támogatja az MKDSZ azon javaslatát, hogy a gyermekek után járó adókedvezményt már a terhesség negyedik hónapjától igénybe lehessen venni. A két elnökség támogatja a minimálbér tervezett nagyarányú emelését is, de ezzel egyidejűleg szükségesnek tartják a vállalkozói többletjárulékok kompenzálását.
- A FKGP érdekelt a koalíciós együttműködés fennmaradásában, de ez nem jelenti azt, hogy közösen állítanánk jelöltet a 2002-es választásokon - reagált az MTI-nek az elhangzottakra Bánk Attila, az FKGP frakcióvezetője.

A Magyar Nemzet honlapját nem töltötték fel, a nyomtatott lapban a hír megjelent, lényegében a Napi Magyarországban közölttel megegyező jelleggel. A Magyar Hírlap WEB oldalán nem találtuk a hírt.
Két lap megírta, hogy a magzatoknak a szja kedvezmény tekintetében a gyermekekkel való azonos megítélését az MKDSZ javasolta, a többiek nem. Pedig ez az üzenet lényege: lássák az emberek, hogy az MKDSZ érdemben bele tud szólni a döntésekbe. Különösen fájdalmas, hogy a TV ki sem tért erre a kérdésre. A sokat szidott rádió igen, a Déli Krónikában szépen lement.
A végeredmény inkább pozitív, mint negatív, de a tájékoztatás egésze még messze nem objektív.

Vissza a kezdőlapra