Reklám nem sérthet vallási meggyőződést

Megszületett a Magyar Reklámszövetség etikai bizottságának döntése a Danubius Rádió reklámplakátjáról, amelyen egy katolikus pap látható a gyóntatófülkében, fején fejhallgatóval, vélhetőleg zenét hallgat a Danubiuson. Felette a "Még több zene. Ez nem duma." felirat olvasható. A bizottság állásfoglalása szerint az ügy minden szereplője, tehát a hirdetők, a reklámkészítők és a közzétevők is etikai vétséget követtek el.

A botrányos plakát megjelenésekor olvasóink körében is nagy volt a felháborodás. A Reklámszövetség képviselői azokra az újságírói kérdésekre, hogy miként lehetséges ez, csak annyit tudtak mondani, hogy senki nem kifogásolta az ügyet, ezért nem is tudtak foglalkozni vele. A panasz - mint látjuk - azóta elhangzott, az ítélet is megszületett. A MHL utána járt, hol és hogyan kell megtenni az ilyen jellegű panaszokat. Hiszen a történet egyik tanulsága, hogy nem szabad szó nélkül hagyni az ilyen jelenségeket. (Az más kérdés, hogy mi lesz a következménye az etikai vétségnek.) Buzdítjuk tehát olvasóinkat, hogy a reklámokkal kapcsolatos panaszaikat az alábbiak szerint tegyék meg:

Eljárást, állásfoglalást bármely jogi- vagy magánszemély kérhet a Magyar Reklámszövetség Etikai Bizottságától. Az Etikai Bizottság elnöke: dr. Kardos Lea
 
 

Postacím: Magyar Reklámszövetség
Etikai Bizottsága
 
Budapest
Dob u. 45.
1074
Telefonok:

Fax:

 322 06 40
 322 14 70
 322 78 41 

Tájékoztatásul közöljük, hogy a Bizottság elé kerülő témák 60 %-ban a megjelent reklámok morális megítélésére vonatkoznak.
 
Az olvasók által bejelentett panaszokat a MHL is szívesen közre adja.

Vissza a kezdőlapra