Sajtóközlemény


Kövér Lászlónak, a Fidesz elnökének meghívására tegnap együttes ülést tartott a Fidesz - Magyar Polgári Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöksége.

A megbeszélésen áttekintették a magyar belpolitikai helyzetet. Szorgalmazták a két szervezet között megyei szintű megállapodások mihamarabbi megkötését, mert ez egyben a választásokra való felkészülés hatékony előkészítése is.
A két elnökség - az MKDSZ felvetésére - egybehangzóan javasolja a kormánynak és a parlamentnek, hogy a magzatvédelmi törvény módosítása során tegye lehetővé a gyermekek utáni személyi jövedelemadó kedvezmény igénybevételét már a fogantatást követő negyedik hónap kezdetétől. Ez a lépés a gyermekvállalás terheinek további csökkentését és így a magzatoknak a jelenleginél hathatósabb védelmét szolgálja.

A két elnökség támogatja, hogy a mértékadó egyházak az állammal történő megállapodásuknak megfelelően részesüljenek azokban a támogatásokban, amelyekre Magyarország a Vatikánnal történt egyezményben vállalt kötelezettséget. Az elnökségek ezen kötelezettségvállalás maradéktalan és mihamarabbi teljesülését szorgalmazzák.

A Fidesz és az MKDSZ elnöksége jelentős eredménynek tartja, hogy a jelenlegi kormányzati ciklusban már 30 százalékkal, tehát jóval az infláció felett emelkedet a minimálbér. Az elnökségek támogatják a kormánynak a minimálbér további, akár negyvenezer forintra való emelését, amelynek a vállalkozókra háruló többletterhek kompenzálásával is együtt kell járnia.
A Fidesz - Magyar Polgári Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség, miközben további szoros együttműködésük folytatásában érdekeltek, összefogásukat nem tekintik zártnak. Épp ellenkezőleg készek a hasonló értékeket valló politikai erőkkel az eddiginél szorosabb, hatékonyabb együttműködésre. Minden jobbközép politikai erőnek - tényleges társadalmi támogatottságától függetlenül - nagy a felelőssége, mert csak az egységes fellépés biztosítja azt, hogy ne a választók mintegy egyharmadának akarata érvényesüljön a többséget jelentő kétharmad felett. A két elnökség szeretné - a megyei megállapodások nyomán - az év végéig véglegesíteni a következő választásokon az egyéni körzetekben közösen támogatott jelöltek listáját.

Budapest, 2000. április 14-én
 

Vissza a kezdőlapra