Nem tudjuk még, megjelenik-e valahol a nyomtatott sajtóban Tamási Orosz János alábbi interjúja. Mi azonban közreadjuk, mert közvetve felelet néhány olyan kérdésre, amelyet a "vendégkönyvben" tettek fel, névtelen olvasóink. A kérdések témája fontos, a válasz terjedelmileg sem a vendégkönyvbe való. A közreadás nem azt jelenti, hogy a múlt felhánytorgatásától várnák eredményeket. Az alábbi, főleg a múltat tisztázó interjú tehát nem politikánk irányát, hanem elvi alapjait érinti.

Hinni kell, hogy működik bennünk Isten szándéka

A rendszerváltás kezdetén megújult magyar kereszténydemokrácia egyik meghatározó személyisége Surján László. Az újjáalakult párt elnöke; az első szabadon választott kormány népjóléti minisztere. Majd a társadalmi átalakulás zökkenői a KDNP-re is kihatnak; sorozatos konfrontációk keletkeznek, amelyek végül – de most még ne szaladjunk ennyire előre – a párt széteséséhez vezetnek. Ezért sokan Surján Lászlót okolják; többen például interaktív módon, a Kereszténydemokrata Szövetség (emil.alarmix.org/MKDSZ/) honlapjára címzett elektronikus leveleikben is állítják: ő, Surján László “verte szét” a KDNP-t.

Tamási Orosz János


Vissza a kezdőlapra