Külön úron az érdekvédelemért (?)

Zentán megalakult a Vajdasági Magyar Szövetség Európa Platformja. A párt vezetősége korábban egyetértett mind létrejöttével, mind célkitűzéseivel.  A kezdeményező bizottság elnöke szerint a platform létrehozását az tette indokolttá, hogy a politizálás mellett "háttérbe szorult az érdekvédelmi jelleg", a most megalakuló platform viszont "nem uralkodni, hanem szolgálni akar".  A VMSZ vezetőségét képviselő elnökségi tag, Pál Károly szerint "az idő fogja megmutatni, mit hoz majd ez a kezdeményezés a jövőnek és a VMSZ-nek".  A platform néhány tucat tagja szerint létezésükkel hatékonyabb lesz a munka, a párton belül azonban sokan úgy vélik, hogy ez az első lépés a belső szakadás felé. Az Európa Platformot ugyanis zömmel a szervezet vezetőségét nem mindig elvszerűen, de folyamatosan bíráló Zenta-Becse-Ada "tengely" alkotja.
 

Vissza a kezdőlapra