Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Barátaim!

Mindenek előtt köszönetet mondok a szervezőknek, köztük elsősorban Deák Ernőnek, Wurst Erzsébetnek és Kulmann Ernő polgármester úrnak a meghívásért és a szíves vendéglátásért. Ugyanígy szeretném megköszönni az előadók jórészének a gondos felkészülést és a kitűnő előadásokat, a résztvevők szerető figyelmét és fáradhatatlanságát, amely számomra felemelő élményt adott, Úgy vélem, hogy az utóbbi évek egyik legjobb tanácskozásának résztvevői lehettünk mi, Európa sok országából összejött magyarok. Amit én leszűrtem, s a legfontosabb üzenetnek tartok az, hogy a nyugati magyar szórvány, amelynek legáldozatosabb tagjai évtizedeken át fölvállalták az idegen elnyomásban és önkényuralomban sínylődő hazai és határon túli magyarság politikai érdekvédelmét, szellemi és szociális támogatását több figyelmet és törődést igényel önmaga utánpótlásának, gyermekeinek magyarrá nevelésében saját magától és az anyaországtól is. Önmagától elsősorban odafigyelést és több anyagi-szellemi áldozatot, szervezett érdekérvényesítést kíván gyermekeinek magyarrá is történő nevelése, de itt az ideje annak, hogy az anyaország is jobban törődjön a nyugati magyar származású, szórványban élő ifjúsággal. És itt nem a kormányra, illetve nemcsak arra gondolok, hiszen korábban a Magyarok Világszövetségében főtitkárként, jelenleg a Nemzeti Tankönyvkiadó főosztályvezetőjeként végzett munkámmal, illetve a szerény keretek között működő Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriumi elnökeként sokféle módon igyekszem és igyekeztem magam is elősegíteni a szórványmagyarság óhazai kapcsolatainak ápolását, az ezt szolgáló díjakat és ösztöndíjakat ; kiadványokat, túrákat, táborokat, a kulturális együttműködést ; a testvértelepülések, testvériskolák, testvérszervezetek mozgalmának népszerűsítését.

Az ország még nem a haza, s a nemzeti egységhez, a magyar identitás erősítéséhez a nagy nemzeti intézmények hozzájárulása is elengedhetetlen. Olyan kulturális intézményekre gondolok itt, mint például a Nemzeti Múzeum, az Országos Széchenyi Könyvtár, a Magyar Tudományos Akadémia, a Duna Televízió, a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, de ide sorolom a Nemzeti Tankönyvkiadót is, amelyek tevékenysége és hivatása túlnyúlik az ország határain és jelentős mértékben hozzájárulhat a szórványban élő magyar diaszpóra megmaradásához sőt megerősödéséhez is. Ezért kezdeményeztem annak idején, hogy ezek a nemzeti intézmények és a hasonló irányultságú civil szervezetek kapjanak meghatározó képviseletet az MVSZ anyaországi régiójában, hogy ezen keresztül is tartsanak kapcsolatot és érzékeljék a külhoni magyarság igényeit, törekvéseit, s kapjanak kölcsönösen ösztönzést a világ magyarságának érdekvédelmét, kulturális kapcsolatait szolgálni hivatott civil szervezetben. Sajnos e törekvésem az MVSZ vezetésében nem kapott kellő támogatást, pedig e nélkül a szervezet nehezen fogja teljesíteni hivatását, azt hogy a nemzetvédelem kovásza, a magyar nyelv és kultúra táplálója legyen világszerte. Mit ér az ember, ha magyar? - tesszük fel ismét a kérdést.
Pedig nagy elődeink már régen tudatosították, hogy "Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók!" Különösen fontos ennek nyomatékosítása és nemzeti értékeinknek, önbecsülést adó eredményeinknek, tájainknak, népünknek megismertetése és tudatosítása azokban az ifjú nemzettársakban, akik már nyelvileg elszakadóban vannak tőlünk. Szeretettel és nem vádaskodással, akár közvetítő nyelveken keresztül is őríznünk kell amíg lehet a kötődést. Kívánom, hogy a szórványban élők magyarként való távlatos léte, a magyar diaszpóra és az ezt szolgáló kulturális szolidaritás erősödjön a magyar családokban és a nagyobb közösségekben. Köszönöm a figyelmet !

Bakos István

Vissza a kezdőlapra