NÖVEKVŐ BIZTONSÁG

Visszaszorulóban a bűnözés, noha sok rosszat tapasztalhatunk, s magunkat, rokonainkat barátainkat is érheti  még kár. A kormány leromlott állapotú, eladósodott rendőrséget vett át a szocialistáktól. Két év alatt sikerült felszámolni a 4.4 milliárdos adósságállományt. Egyre nagyobb követelményeket állítunk a rendőrtisztek elé, és könyörtelenül büntetjük, az állományból való eltávolítással is sújtjuk a korrupt rendőrtiszteket. Ez a munka kezdi meghozni a maga gyümölcsét. A következő adatok mutatják az eddigi eredményeket.

Az 1998-hoz képest tavaly közel 16 százalékkal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma. A kedvező folyamat az idén is folytatódik: az év első öt hónapjában a bűncselekmények száma 13,06 százalékkal csökkent a tavalyi óv hasonló időszakához képest.
Ezen belül 1999-ben a vagyon elleni bűncselekmények száma összességében 21,7 százalékkal csökkent. A csökkenés idén is tart. Az év első öt hónapjában a vagyon elleni bűncselekmények száma a tavalyi év hasonló időszakához képest további 18,2 százalékkal kevesebb. Ennél is kedvezőbb változás következett be a gépkocsi lopások terén. Tavaly 3679 darab autóval kevesebbet loptak el, mint az azt megelőző évben, 2000. első öt hónapjában pedig 1115-tel kevesebbet, mint egy éve. Ez újabb 7,1 százalékos csökkenést jelez.
Különösen fontos, hogy kevesebb a legsúlyosabb bűncselekményt, az emberölést elkövetők száma Magyarországon. Az 1998-as 287-tel szemben tavaly 250 emberölést követtek el, ez 12,9 százalékos csökkenést jelent. Idén a tendencia folytatódik: az év első öt hónapjában 10,9 százalékkal kevesebb emberölést követtek el, mint 1999. hasonló időszakában.

A közrend fokozott védelmét, ide értve a közlekedés biztonságának javítását célozza a szabálysértési törvény módosítása, a büntetési tételek emelése, az elzárás lehetőségének bevezetése. A szabálysértési törvény néhány súlyosabb kihágás esetén ma már 150 ezer forintig terjedő pénzbüntetés kiszabását, illetve a szabadságelvonást is lehetővé teszi.

A belső biztonság nagyon fontos, de önmagában nem elég. Szerbiában bármikor bármi történhet, szélsőséges nacionalista politikusok léteznek Szlovákiában és Romániában is. Ennek ellenére semmiféle külső veszély nem látható, de arra, hogy ez így is maradjon, a NATO tagság a garancia.

A NATO a lehető legnagyobb védelmet jelenti számunkra, de ez együtt jár egy korszerű védelmi erő kialakításának kötelezettségével is is. A biztonságra áldoznunk kell, a magyar hadsereg korszerűsítése és a katonák életkörülményeinek javítása céljából.

A polgári koalíció kormánya 2000-ben összesen 189,4 milliárd forintot szán a honvédelemre. Mindez azt jelenti, hogy az 1998-as 132,4 milliárd forinthoz képest 57 milliárd forint többlettel gazdálkodhat a honvédség. A sorkatonák élet- és munkakörülményeinek javítására és a laktanyák felújítására, korszerűsítésére az elmúlt évtized 300 millió forintos átlaga helyett hétszer többet, kétmilliárd forintot fordít a költségvetés az idei évben.
Zökkenőmentes beilleszkedésünk a NATO-ba, a koszovói válság rendezése terén követett politikánk és az Európa Tanács soros elnökségének sikeres ellátása egyaránt kedvező hatással vannak hazánk Európai Uniós csatlakozására. Magyarország az elmúlt két év során is következetesen képviselte álláspontját, amely szerint a nemzeti érdekeinket tükröző feltételek mellett mielőbb tagja kíván lenni az Európai Uniónak. Az Európai Bizottság 1999. évi országjelentése összességében kiegyensúlyozott és tárgyszerű értékelést ad Magyarország felkészülésének helyzetéről.
 
 
 

Vissza a kezdőlapra