Az Európa Parlamentről röviden

Az Európa Parlament tagjait az Unió országaiban közvetlenül választják, az egyes tagállamokból választható küldöttek számát nemzetközi szerződések rögzítik. A parlamenti képviselők itt is frakciókat alkotnak, a frakción kívüliekkel ez most kilenc csoport.
A nagyobb frakciók úgynevezett európai kampányt folytatnak. Közös program készül, s az egyes tagországokban nem annyira a helyi pártok, hanem azok európai megfelelői vezetik a kampányt. Legutóbb 1999-ben voltak európai választások, amelyeket a Néppárt nyert meg. A kereszténydemokrata és konzervartív pártok az Európai Unióban maguk is párttá alakultak, s létrejött az Európai Néppárt, amely 1997-ben egyesült az Európai Kereszténydemokrata Unióval. Az így kialakult szervezet annyira megerősödött, hogy bár a tagállamok többségében szocialista kormány van, látványosan maga mögé utasította a korábbi ciklusokban rendre győztes szocialistákat. Az Európa Parlament tagjainak nemzeti és polititkai megoszlását az Európai Unió honlapjának táblázata jól mutatja be. (A táblázatban a számokra kattintva a képviselők neve is megjelenik.)
Az egyes frakciók megnevezése és létszáma a következő:

Az Európai Néppárt (kereszténydemokraták) és az európai demokraták csoportja: 233 fő
Az európai szociáldemokraták csoportja: 180 fő
Az európai liberális demokraták és reformpártok csoportja: 51 fő
A zöldek/európai liberális szövetség csoportja: 48 fő
Az európai egyesült baloldal/északi zöld baloldal csoportja: 42 fő
A Nemzetek Európája Unió csoportja: 30 fő
A függetlenek által alkotott technikai csoport: 18 fő
A demokrácia és a különbözőség Európájáért alkotott csoport: 16 fő
Frakción kívüliek: 8 fő.
Összesen 626 képviselő.
 
 

Vissza a kezdőlapra