MemóriaJáték 

Emlékeztető a választás utáni eseményekre
A választás 2002. április 21-én ért véget

2002. április 22. eseményei, hírei:

Balázsi László a „vecsési számlagyár” vádlottja szabadlábra kerül. 

Tasnádi Péter a bűnszövetkezetben elkövetett bűncselekményekkel vádolt vállalkozó nem hallgatja végig az ügyész vádbeszédét, a bíróság előtt fenyegető nyilatkozatot tesz a hivatalban lévő belügyminiszterre vonatkozóan.

Szlovákia részéről nyilatkozat hangzik el, melynek értelmében a Benes dekrétumok kapcsán kialakult tulajdonviszonyok nem fognak megváltozni.

Kovács László ellentmondó nyilatkozatot tesz a termőföld eladásokról külföld felé: 7 év helyett 3 évre rövidítik a várakozási időt az MTI felé: 7 év helyett 10 évre emelik a várakozási időt.

2002. április 23. eseményei, hírei:

Medgyessy Péter a 35 szakszervezettel kötött megállapodásban személyes ígéretet tett három-négyszázezer új munkahely megteremtésére, a bérek EU-s felzárkóztatására, a minimálbér adómentessé tételére, a közalkalmazotti bértábla korrekciójára, a Munka Törvénykönyvének visszamódosítására, a szakszervezetek jogainak megszilárdítására, az Orbán-Nastase-megállapodás újratárgyalására és a munkavállalók érdekében alkotmányos, jogi garanciák megalkotására. (Magyar Nemzet)

László Csaba az MSZP pénzügyminiszter-jelöltje nyilatkozott a Napi Online-nak: tartózkodni fognak „a piaci folyamatokat megzavaró adminisztratív jellegű beavatkozástól”, folytatni fogják a privatizációt. Az új gázár szabályozást „végig kell gondolni”.

Medgyessy Péter az m1 Aktuális című műsorában nyilatkozta, hogy az MSZP gyengíteni kívánja az Orbán-kabinet alatt megerősödött nemzeti fizetőeszközt. 

Medgyessy Péter és Kovács László élesen bírálta a közszolgálati televízió munkáját. Medgyessy kifejtette: a közigazgatásnak az a dolga, hogy lojális legyen a mindenkori kormány iránt.

(Emlékeztetőül: 2002. április 23.-án a hivatalban lévő kormány az Orbán Viktor miniszterelnök által vezetett kabinet.)

2002. április 25. eseményei, hírei:

Kovács László nyilatkozata a Kossuth rádiónak reggel ¾ 7-kor:

Más országban, olyan helyzetben, amikor agyonvernek egy sportembert, mint Magyarországon Simon Tibort, az a legkevesebb, hogy a belügyminiszter lemond. De egy ilyen országban, amit a Fidesz létrehozott, ez elképzelhetetlen, ez az ország ma nem különb, mint Milosevics országa volt. (Emlékeztetőül: az Aranykéz utcai robbantás alkalmával – ahol talán ennél több történt – Kuncze Gábor belügyminiszter nem mondott le.)

Lázas ütemben folyik az iratmegsemmisítés a minisztériumokban, hogy a FIDESZ kormány a még hátralévő időben eltüntethesse a számára kompromittáló dokumentumokat. Amikor az MSZP volt hatalmon, mindent tisztességesen átadtak. (Emlékeztetőül: a Belügyminisztériumban a teljes Horn-dosszié eltűnt valami fatális véletlen folytán. A felelőst soha nem sikerült megtalálni.)

2002. április 26. eseményei, hírei:

Bukarest nem akar újratárgyalást. Nincs semmiféle olyan szándék a román hatóságok részéről, hogy újratárgyalják vagy felfüggesszék a kedvezménytörvény végrehajtásáról szóló Orbán-Nastase-megállapodást – jelentette ki Cristian Diaconescu külügyi államtitkár.

 Kuncze Gábor „jogi gengszterizmusnak” nevezte az OVB döntését, miszerint érdemben foglalkozik a töredékszavazatok elosztását megkérdőjelező állampolgári beadvánnyal.

Az MSZP régi-új tagja visszaült az MTI-t felügyelő testületbe. Az MSZP felkérte Bayer Józsefet, hogy foglalja el közel egy éve betöltetlen helyét az MTI Tulajdonosi Tanácsadó Testületében, aki közölte: „a politikai helyzet most úgy alakult”, hogy ezentúl részt vesz a testület munkájában.

 2002. április 29. eseményei, hírei:

Megszüntette a Budapesti Katonai Ügyészség az 1956-os forradalom idején Hatvan és Aszód közötti útszakaszon történt, több halálos áldozatot követelő lövöldözés ügyében a nyomozást, mert nem állapítható meg az elkövető kiléte, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény.

A negyedik választás Magyarországon címmel vitaestet rendezett a Bibó István Közéleti Társaság pénteken a Kossuth Klubban. A Soros Alapítvány, az Alapítvány a Liberális Politikáért, valamint a Friedrich Naumann Alapítvány által támogatott rendezvény előadói Gombár Csaba, Kéri László és Kende Péter politológusok voltak. Az előadásból többek között azt is megtudhattuk, hogy Dávid Ibolya egy „kotkodáló tyúk”, aki „tojt valami jobbközép tojást”, és hogy a polgári kormány nagygyűlésein résztvevő fiatalok Mao vörösgárdistáinak utódai.

2002. április 30. eseményei, hírei:

Lehetőséget biztosítana az új kormányfőnek a rendszeres rádiós megjelenésre a Magyar Rádió vezetése. Ez az ajánlat a mindenkori magyar miniszterelnöknek szól – közölte Hollós János alelnök. Medgyessy Péter hivatalba lépése után alakítja majd ki a sajtóval való kapcsolattartás rendjét és módját – közölte Gál J. Zoltán kabinetfőnök-helyettes. Úgy véli, ennek lényege: az újságírók a közvéleményt valóban foglalkoztató, valódi kérdésekkel rendszeresen szembesíthessék a miniszterelnököt. Gál J. szerint ennek a célnak az elmúlt négy évben követett gyakorlat nem mindenben felel meg.

Bár még sok a bizonytalan pont az új kormány szerkezeti és személyi összetételében, néhány miniszteri poszton már körvonalazódott a döntés. Úgy tudjuk, abban egyetértés van a leendő koalíciós partnerek között, hogy tiszta minisztériumok alakuljanak, azonban egy-két esetben eltérhetnek az egységes vezetéstől.

Medgyessy Péter nyilatkozata a Die Welt című német lapnak: az európai politikusok körében Orbán Viktor soha nem volt nagyon népszerű, soha nem találta meg a megfelelő hangnemet, az udvariasság és a határozottság korrekt keverékét. Persze ez nem is volt egyszerű a számára, Magyarország kicsi, ő maga is kicsi, ilyenkor az ember néha szívesen nagyzol egy kicsit.

Veszélybe kerülhet a kistérségek jövője: az MSZP ugyanis a menedzserhálózatot meg akarja szüntetni. A szakmai szövetségek szerint a szocialisták terve politikai megfontolásokból ered.

K. J.

 

visszaÚt a FényHíd nyitólaphoz

 

visszaÚt a Magyar-Hon-Laphoz