A GDP 6,2 százalékkal nőtt az első félévben
 
A bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben 5,8 százalékkal, az első félévben 6,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva - tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. A hónap elején, a termelési adatok és előzetes számítások alapján a KSH azt közölte, hogy a II. negyedévben a GDP 5,9 százalékkal, az első félév egészét tekintve 6,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az első negyedévben a bruttó hazai termék 6,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.A GDP tavaly a második negyedévben 3,9, az első félévben 3,7 százalékkal nőtt. A gazdasági növekedés 1999-ben 4,5 százalékos volt.

 Az ágazatok által előállított bruttó hozzáadott érték volumene a második negyedévben 5,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket. A termelő ágazatok az első negyedévben 13 százalékkal, a második negyedévben 10,4 százalékkal növelték hozzáadott értéküket.

 Ezen belül a mezőgazdaság változatlan áron számított teljesítménye a második negyedévben 5,6 százalékkal, az iparé 12,2 százalékkal, az építőiparé pedig 3,9 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

 Az első félévben az ágazatok bruttó hozzáadott értéke összesen 6 százalékkal haladta meg a tavalyi féléves értéket. Ezen belül a mezőgazdaság féléves teljesítménye 5 százalékkal, az iparé 13,5 százalékkal növekedett.

 A feldolgozóiparban az első negyedévi 17,1 százaléknál kissé alacsonyabb volt a bruttó hozzáadott érték növekedési üteme a második negyedévben, de az elért 14,1 százalékos emelkedés így is a legmagasabb volt a nemzetgazdasági ágak között - hívja fel a figyelmet a KSH értékelése. A feldolgozóipar féléves teljesítménye 15,6 százalékkal haladta meg a tavalyit.

 A gépipari ágazatok hozzáadott értéke továbbra is rendkívül gyorsan, 22,1 százalékkal nőtt, míg a vegyipari ágazatok a második negyedévben 7,4 százalékkal növelték teljesítményüket.

 A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke az egy évvel korábbihoz képest 2,3 százalékkal emelkedett az első és 2,6 százalékkal a második negyedévben. Így a féléves növekedés 2,5 százalék volt. A háztartások fogyasztási kiadásai a második negyedévben folyó áron számítva 1.570,7 milliárd forintra rúgtak, ami 3,9 százalékkal, a 419,8 milliárd forintos természetbeni társadalmi juttatások pedig 2,1 százalékkal haladták meg az előző év második negyedévi adatát.

 A fogyasztási kiadások féléves növekedése 3,8, a természetbeni társadalmi juttatásoké pedig 2 százalék volt.

 A háztartások tényleges fogyasztása a második negyedévben 3,5 százalékkal, az első félévben összesen 3,4 százalékkal emelkedett. A második negyedévben 2.316,1 milliárd forintos végső fogyasztás 3,2 százalékkal volt magasabb mint egy évvel korábban és féléves értéke 3,1 százalékkal haladta meg a tavalyit.

 A bruttó állóeszköz-felhalmozás 5,5 százalékkal nőtt a második negyedévben, ami elmarad az egy évvel korábbi 6,8 százalékos ütem mögött. Az év első három hónapjában tapasztalt 7 százalékos növekedést figyelembe véve az első félévben összesen 6,1 százalékkal bővült a bruttó állóeszköz-felhalmozás.

 A nemzetgazdaság külkereskedelmi egyenlege a második negyedévben kedvezőbben alakult az első negyedévinél. Az áruforgalmi hiány növekedésének és a szolgáltatások, ezen belül főként az idegenforgalom növekvő aktívumának együttes hatásaként az export növekedési üteme a második negyedévben és az első félév egészében egyaránt 20,9 százalék volt az előző év azonos időszakához képest.

 Az import bővülése lassult az első negyedévi 18,3 százalékkal szemben, a következő három hónapban 16,3 százalékot mutatott, így az első féléves növekedés 17,3 százalék volt. A második negyedévben az export folyó áron számított értéke 1.903,9 milliárd forintra rúgott, ami az 1.979,8 milliárd forintos importot figyelembe véve 75,9 milliárd forintos passzívumot eredményezett.

MTI
Vissza a kezdőlapra