Kampánycsendi „jóslatok”
 
 Biserka Krpiae, a szövetségi választások 5-ös számú szabadkai választókerületének választási bizottsági elnöke csütörtökön a Szabadkai Rádiónak adott nyilatkozatában felhívta a figyelmet az éjfélkor kezdődő kampánycsönd tiszteletben tartásával kapcsolatos törvényes kötelezettségekre. Eszerint éjféltől tilos mindenfajta kampány folytatása, és a kampánycsönd idején csak a választásokkal kapcsolatos technikai tudnivalókról közölhetők az illetékes szervek információi. Az elnök asszony külön kitért arra, hogy egyes jelzések szerint a templomokban a vasárnapi istentiszteleteket kampányra használják, s hogy várhatóan ezt az illetékesek ellenőrizni is fogják.

 Az elnök asszony jóslata „összecseng” egy korábbi történéssel, amire az egyik szabadkai katolikus pap így reagált: Némely párt nemrégen sajtókonferencián a következőket üzente (idézem): „FIGYELMEZTETJÜK A KATOLIKUS PAPOKAT, HOGY A VÁLASZTÁSOK NAPJÁN A VASÁRNAPI MISÉKET NE HASZNÁLJÁK FEL POLITIKAI KIJELENTÉSEK ÉS POLGÁROKHOZ SZÓLÓ FELHÍVÁSOK KÖZLÉSÉRE, MERT EZ BÜNTETENDŐ, EZÉRT FELELŐSEK ÉS EGY ÉVIG TARTÓ BÖZRTÖNNEL BÜNTETHETŐK”.

 Köszönöm az érintett urak figyelmeztetését, azzal a megjegyzéssel, hogy a katolikus papság nagyon jól tudja, mi a kampánycsend, azonban mivel ma még nincs kampánycsend, így én hívlak fel benneteket, fivéreim és nővéreim, kapcsolódjatok be a kilencedünkbe, a választások, valamint az országunkban élő emberek jobb és szebb jövőjéért folytatott imáinkba.

 Ki szeretném még fejezni a sajnálatomat is, mivel az általunk szervezett családi összejöveteleken, amelyeknek témája A KERESZTÉNYEK ÉS A POLITIKA volt, oly kevesen jelentek meg közületek. Szemmel láthatóan igaza van annak az egyénnek, aki a mi ZVONIK nevű folyóiratunkban felvetette népünk apolitikusságának kérdését. Esetleg megijedtetek? Kitől? Netán elegendő számotokra az egyetlen tévé-program, hogy megtudjátok: a keresztényeknek mit kell tudniuk és gondolniuk a politikáról, a választásokról... Jogotokban áll így cselekedni, azonban, azt szeretném még nektek elmondani, hogy a SORSUNK A TI ÉS A MI KEZÜNKBEN VAN, így ne gondolja senki, hogy nyugodt lelkiismerettel NEM MEGY KI a választásokra, illetve hogy kimegy a választásokra, a szavazatát pedig csak úgy, fejből odaadja valakinek. Azt is meg szeretném említeni, hogy mi képtelenek vagyunk nyugodt lelkiismerettel olyanoknak adni szavazatainkat, akik népünket nem ismerik el, akik a Pápánkat, Egyházunkat és papságunkat köpdösik.

 Készüljünk tehát, és imádkozzunk, hogy a következő vasárnap megfelelő egyéneknek és pártoknak tudjuk adni szavazatainkat.

 Főtisztelendő Anisics Andrija szabadkai katolikus pap 2000. szeptember 17-ikén, a Szent Rókus templomban megtartott misén elhangzott szavai.
 

Vissza a kezdőlapra