Az élelmiszerek átlagárai és az átlagnyugdíjak aránya
1992 és 2000 között

A 90-és évek az egész magyar társadalom számára súlyos életszínvonal romlással jártak. Hiába változott a politikai rendszer, a gazdasági változások az első időkben nem nyereséget, hanem veszteséget hoztak. Vonatkozik ez elsősorban azokra, akik közalkalmazottként, köztisztviselőkként keresik kenyerüket, különösképpen pedig azokra, akik szociális ellátásban, pl. nyugdíjban részesednek. A 90-és évek elejétől fogva évről-évre rosszabb helyzetbe kerültek, bár minden választás előtti év a felemelkedés jelét hordozta.

1998. jelenti az igazi fordulópontot, az Orbán-kormány alatt ugyanis nem következett be a 91-92-öt, és 95-96-ot jellemző visszaesés. Most érkeztünk el oda, hogy a különféle mutatók elérik, vagy meghaladják az évtized elejének értékeit.

Sorozatunkban az 1992-2000 közötti időszakban mutatjuk az átlagnyugdíj vásárlóértékének változásait, néhány kiemelt élelmiszer cikkre vonatkoztatva. Előjáróban megjegyezzük, hogy a tej kivételével minden áruféleségből többet lehet az átlagnyugdíjból vásárolni 2000-ben, mint 1992-ben. Az egyes élelmiszerek megadott árai átlagárak, melyeket azonos rendszerrel számítottak és így összehasonlíthatók. Az árak tehát nem a piacon elérhető legolcsóbb termékre vonatkoznak.


Év
Átlag-nyugdíj
10 db 
tojás 
átlagára
Az átlag-nyugdíjból vásárolható tojás 
(1000 db)
1 kg kristálycukor átlagára
Az átlag-nyugdíjból vásárolható kristálycukor
(kg)
1 kg kenyér átlagára
Az átlag-nyugdíjból vásárolható kenyér
(kg)
1992
8791 Ft
62.0
141.79
49.3
178.31
37.9
231.95
1993
9659 Ft
68.9
140.18
71.4
135.28
54.2
178.21
1994
11456 Ft
92.9
123.31
82.6
138.69
62.0
184.77
1995
13519 Ft
101.0
133.85
87.3
154.85
72.4
186.72
1996
15539 Ft
129.0
120.45
104.0
149.41
91.4
170.01
1997
17442 Ft
158.0
110.39
115.0
151.66
104.0
167.71
1998
20751 Ft
157.0
132.17
124.0
167.34
111.0
186.94
1999
25352 Ft
141.0
179.80
135.0
187.79
113.0
224.35
2000
31157 Ft
187.0
166.61
144.0
216.36
124.0
251.26

 
Év
Átlag-nyugdíj
1 kg sertéscomb átlagára
Az átlag-nyugdíjból vásárolható sertéscomb (kg)
1 kg késői burgonya átlagára
Az átlag-nyugdíjból vásárolható késői burgonya (kg)
1 kg étkezési só átlagára
Az átlag-nyugdíjból vásárolható étkezési só (kg)
1992
8791 Ft
302
29.10
20.0
439.55
26.9
326.00
1993
9659 Ft
331
29.18
24.0
402.45
28.1
343.73
1994
11456 Ft
419
27.34
33.3
344.02
28.0
409.14
1995
13519 Ft
559
24.18
61.5
219.82
28.8
469.40
1996
15539 Ft
568
27.35
35.0
443.97
37.3
416.59
1997
17442 Ft
697
25.02
30.1
579.46
43.4
401.88
1998
20751 Ft
745
27.85
60.0
345.85
46.6
445.30
1999
25352 Ft
606
41.83
62.1
408.24
47.4
534.85
2000
31157 Ft
813
38.32
60.0
519.28
51.0
610.92



Év

Átlag-nyugdíj

1 l tej átlagára

Az átlag-nyugdíjból vásárolható tej 
(l)

1 kg finomliszt átlagára

Az átlag-nyugdíjból vásárolható finomliszt 
(kg)
1992
8791 Ft
25.1
350.23
24.2
363.26
1993
9659 Ft
35.2
274.4
34.9
276.76
1994
11456 Ft
44.1
259.77
36.5
313.86
1995
13519 Ft
55.2
244.9
37.2
363.41
1996
15539 Ft
63.6
244.32
57.7
269.3
1997
17442 Ft
80
218.02
63.2
275.98
1998
20751 Ft
91
228.03
56.4
367.92
1999
25352 Ft
98.3
257.9
50.9
498.07
2000
31157 Ft
113
275.72
64
486.82

 

Vissza a kezdőlapra