A kötet borítóját és illusztrációit
Salamon György festőművész
készítette.
Kiadta: a HERALDIKA Kiadó |
ÚJ
ÉVEZRED ELÉ
Új
évezredre készülődvén
nagy
magyarok mentéit kerestem,
s
találtam őket mind elesetten,
kínjaik
között félholtan árván,
felénk
kiáltván.
Így
tűnik fel az ősi homályból
tántorogva
új hon kapujában,
kitárva
felénk máig elhulltában
fényes
szivárványt, merész álmokat
Álmos,
az áldozat.
Ki
nagy művét már széthullni látta,
illesztve
minket Európához,
szerezvén
fölénk égi palástot,
századokon
át máig felénk kiált
István,
a szent király.
Aki
rég Váradon nyugodott már,
mikor
átlépett a Királyhágón,
mily
üzenet - mily messze szálló,
hogy
a magyarok mindig érezzék
őseiknek
lelkét,
mely
száll azóta hitetlen korokba,
hol
bűn, levertség, közöny tanyáznak,
néphez,
amely nem hisz nagy fiának,
hiába
hordja messzire hangzó
hírét
a harangszó.
Komor
idők törtek e tájra,
melyben
sebét már önfia vágta,
de
testvérhalál mindig testamentum,
izzó
lényét máig szemünkbe szórja
Dózsa
tüzes trónja.
Gyász
és sötét borult az országra,
patakba
fulladt az ifjú király,
szétdarabolva
Mohács bús népe lettűnk,
nép
mely már csak a halállal rokon
hosszú
századokon.
De
gyúltak köztünk gyönyörű gyertyák,
nagy
várvédők, kiknek Európa
háládatlan
adósa azóta,
-
nekünk régmúlt tűzrózsa-szentképe,
mely
lelkűnkben ég le.
Becsukódott
magyar múltunkból
feltűnik
kurucok hosszú sora,
kikről
regél ma is Krasznahorka,
míg
hallszik a lélek-nyitogató
árva
tárogató.
Mikor
nagy Rákóczink Rodostóból
az
alkonyi ég megnyílt tárlóin
nézte
a történelem tablóit,
pro
patria is lett az a nagypéntek:
Jézusához
tért meg.
Mikor
nagy gyász-helyünkön Aradon
tizenhárman
a bitókhoz léptek,
az
volt üzenete akkor az égnek,
hogy
egykor majd meg fog virradni tán
magyar
kálvárián.
Kossuth
elment, Széchenyi Döblingben,
a
költőt vissza hiába várták,
de
az a golyó átütött a zárkán,
halálával
mondta el, mit akar
a
legnagyobb magyar.
S aki
eltűnt Fehéregyházánál,
legbensőnkből
beszél, vele látunk,
lett
a mi lángoló látomásunk,
arról,
hogy eljön, s mily magasba hág
a
világszabadság.
Hogy
a világnak a magyar lélek
mit
adhat, mily sok talentuma van
drága
bölcsőnkre tanított Arany,
s,
hogy feladás végzetünk ne töltse
a
hazának bölcse.
Mi
a vén cigány vonóján lobbant
örök
üzenet ez a magyarokhoz,
kétségbeesés
után áldomás
ünnepünkre,
amit Vörösmarty
húrjaiból
csalt ki.
Ki
sietett a forradalomba,
ha
százszor meghalna, mit üzenne
halottas
ágyáról Ady Endre,
azt
hogy felszállt pávánk, s minden őszön
március
előjön.
Bár
gyűl a korom, mint a guanó,
valaki
ott fönn a bús magyar égen
kékítőt
old tarajos vízében,
míg
kerekek alól kiált fia,
József
Attila.
Hozzánk
halottak hosszú sora szól,
testamentum,
mit nem végzet nyit ki,
himnusz,
mely a poraikból nyíl ki,
hívás,
mit küld Turin remetéje,
és
száll, hogy elérje
széthullt-kéve-
korunkat, amelyben
még
felgyúlt fénye ötvenhatnak,
melynél
mártírok és megmaradtak
lyukas
zászlók alatt elindultunk
merre
mutat múltunk,
őseinknek
felfénylő nyomában,
kik
szép mentékben menetelnek,
hegynek-völgynek
meredeknek,
és
tájai már feltünedeznek
az
új évezrednek. |
