Az ökumené esélyei
Először egy katolikus paptól hallottam Róma újabb állásfoglalásáról, a Dominus Jesus kezdetű nyilatkozatról. A plébános úr nem volt lelkes, úgy érezte, hogy a nyilatkozat nagy vödör hideg vizet zúdít a szép reményeket csírázó mai ökumenizmus nyakába.

Ebben a szellemben - de kifejezetten kárörvendő hangsúllyal - születtek meg a magyar sajtó állásfoglalásai is. De mit is várhatnánk attól a közegtől, amelyben a tagok Vásárhelyi Mária friss felmérése szerint leginkább az SZDSZ bűvkörébe tartoznak?

Dr. Harmati Béla evangélikus püspök másképp nyilatkozott Magyar Rádiónak. Nem titkolta, hogy a nyilatkozat egy lépés hátra, de szerinte az Augsburgi nyilatkozat óta teljesen visszalépni már nem lehet, nem is indokolt. Az ökumené megállíthatatlan. Ami a nyilatkozatot illeti, az a maga súlyán kell kezelni. Nem a Szentatya állásfoglalása, nem enciklika, szó sincs tévedhetetlen tanításról. Ha tehát nem látszik ideálisnak sem megjelenésének időpontja, sem maga a tartalom, ez akár emberi hiba vagy mulasztás következményei is lehet.

Időközben a nyilatkozat magyar szövege is megjelent a Hálón. Ajánljuk azoknak, akik komolyabban el akarnak mélyedni a témában.

Vissza a kezdőlapra