Jó kezekben lesz az EU elnökség
Anna Lindh, az Európai Unió soros elnökségére készülő Svédország külügyminisztere sorra látogatja a tagjelölt országokat. Magyarországon a miniszterelnökkel és a külügyminiszterrel folytatott tárgyalásai mellett találkozott a parlament külügyi és integrációs bizottságának tagjaival is. Ez alkalommal Surján László kérdésére kifejtette, hogy Svédország a tagjelöltek egyéni megítélésének híve. Az ellen a gondolat ellen, hogy a tagfelvételnek egy nagy lépésből kellene állnia a következő ellenérveket hozta fel:
Ha sok ország egyszerre való felvételében gondolkodnánk, akkor igazságtalanok lennénk azokkal, akik előbb kész vannak, mint a többiek. Sok ország nagy csomagban való felvétele nehéz feladat a tagországok számára. Ha a leggyorsabbakat felveszik, ezzel azoknak is nő a reménye, akik még várakoznak.
A svéd álláspont biztató Magyarország reményeit illetően.
 
Vissza a kezdőlapra