Az Európa Parlament a gyors és differenciált bővítés mellett
Fontos határozatot hozott az Európa Parlament.  A német kereszténydemokrata Brok által benyújtott javaslathoz több tucat módosító indítványt terjesztettek elő a képviselők, ezek többségének azonban nem volt politikai jelentősége. Kivétel a legfontosabb módosítás: az EP állást foglalt amellett, hogy az elsőként csatlakozó jelöltek taggá válására még a 2004-ben esedékes európai parlamenti választások előtt kerüljön sor. Így már ezek az országok is részt vehetnének a választásokon.
A Magyarországról szóló jelentés, amelyet a portugál Luís Queiró készített, elismerően méltatja az országnak a közösségi joganyag átvételében elért eddigi eredményeit és stabil gazdasági fejlődését. Kifogásolja azonban, hogy továbbra sem fordít kellő figyelmet a roma népesség helyzetére, s értékelése szerint e kisebbség "súlyos diszkriminációtól szenved az oktatásban, a munkaerőpiacon, a közszolgálati szektorban és a civil társadalomban". A leginkább aggasztó jelenségnek a szervezett bűnözés problémáját tartja. A jelentéshez a zöldek olyan módosító intítványt nyújtottak be, amely szerint Magyarországnak tervet kellett volna előterjesztenie a paksi atomerőmű leállítására, ezt azonban a képviselők leszavazták.
Ez a határozat még nem döntés a felvételek tényleges megkezdéséről, de erős nyomás a közelgő kormányközi konferenciára, hogy mozdítsa ki a megállni látszó szekeret a vélt és valóságos kátyúkból.
Vissza a kezdőlapra