Torgyán József a megyei elnökök tanácskozásáról
 
Sem az FKGP hagyományai, sem kormányzati tapasztalatai miatt nem lehet szétválasztani az agrárminiszteri és a pártelnöki tisztséget, és ezt a megyei elnökök felvetni sem engedik - jelentette ki a kisgazdapárt megyei elnökeinek budapesti tanácskozása után Torgyán József csütörtökön. Hozzátette: a megyei vezetők a százezernél is több tagot számláló FKGP nevében szóltak erről, és véleményük szerint a tisztségek szétválasztását az FKGP elleni alattomos támadásnak lehet tekinteni, "amelyet ellenzéki személyek sugalltak és a párt meggyengítésére, illetve lefejezésére irányul". Torgyán József kérdésre válaszolva kitért a Fidesz és az FKGP közötti választási együttműködési megállapodásra. Mint mondta: nem volt konkrét időpont ennek aláírására. - Nincs olyan sürgető kérdés, ami miatt még az idén alá kellene írnunk a megállapodást, de meggyőződésem, hogy a következő parlamenti ülésszak megkezdése előtt ez megtörténik - vélekedett.
A pártelnök ehhez kapcsolódóan felidézte Dávid Ibolyának, az MDF elnökének szavait, aki úgy nyilatkozott, hogy Torgyán nélküli kisgazdapárttal tudnak elképzelni választási együttműködést. - Ez egy sokszorosan megbukott gondolat, remélem Dávid Ibolya nem kívánja a saját pártját is megbuktatni - hangoztatta a kisgazda pártelnök, majd hozzáfűzte: "én nem személyfüggő politikát folytatok, én nem Dávid Ibolyában, hanem a nemzetben gondolkodom".
Torgyán József beszámolt arról, hogy az FKGP Országos Elnöksége december 30-án, 31-én és 1-jén háromnapos ülést tart. - Ezen a több napos ülésen meghatározzuk az FKGP következő választásokig tartó stratégiáját, beszélünk a Fidesz és a Kisgazdapárt választási együttműködési szerződéséről, illetve én javasolni fogom a frakció vezetésének megerősítését a vidéki szárny beemelésével - jelezte. Torgyán József kiemelte, hogy a megyei elnökök szorgalmazták egy olyan sajtótörvény mielőbbi megalkotását, amely védelmet tud nyújtani "a következetesen hazudozó, az igazságot elhallgató sajtóorgánumokkal szemben". - Elfogadhatatlan, hogy a harmadik évezred küszöbén így támadják a nemzeti oldal tisztességes politikusait, míg az ellenzéki oldal politikusait védelmükbe veszik, és tisztességtelen segítséget nyújtanak, már-már a bűnpártolás szintjén - mondta a kormánypárti politikus.
Torgyán József történelmi tettnek minősítette a külső üzletrészekről szóló törvény elfogadását, és megköszönte a Fidesz segítségét. Ezzel kapcsolatban megdöbbenésének adott hangot a MIÉP és az MDF hozzáállása miatt, amelyek elutasították a javaslatot. Bejelentette: minden megyében megfelelő számú irodát nyit a földművelésügyi minisztérium annak érdekében, hogy az érintettek hozzájuthassanak a pénzükhöz. Újságírói kérdésekre reagálva elmondta: semmiféle megalapozottsága nincs azoknak a híreknek, miszerint Szabadi Béla földművelésügyi államtitkárt leváltaná.
Vissza a kezdőlapra