Gógl Árpád a tévében bejelentette, hogy nyugdíjazását fogja kérni
Gógl Árpád egészségügyi miniszter a M1 Televízió vasárnap esti Hiradójának nyilatkozva bejelentette: valószínűleg nyugdíjazását kéri. Szó szerint úgy fogalmazott: "mint minden 62 éves, a nyugdíjazásomat kérhetem". A kérdésre, hogy kéri-e nyugdíjazását, a miniszter azt felelte: "én azt hiszem, igen". Kijelentéséhez hozzátette, hogy nyugdíjazása után is dolgozni kíván az egészségügyben.

Kertész Viktória, az egészségügyi tárca Tájékoztatási és Kommunikációs Központjának vezetője később az MTI kérésére magyarázatot fűzött a miniszter közléséhez. Elmondta, hogy az egészségügyi miniszter ugyan jövő év áprilisában betölti 62. életévét, és nyugdíjazását kéri, viszont ez nem jelenti azt, hogy nem dolgozhat tovább a kormányban. "Amikor egy magyar állampolgár betölti a nyugdíjkorhatárt, alanyi jogon kérheti nyugellátása folyósításának megkezdését, de ez még nem jelenti azt, hogy munkahelyétől is meg kell válnia" - közölte a kommunikációs központ vezetője. Utalt rá, hogy a miniszterelnök hatáskörébe tartozik a döntés, "milyen munkakörben dolgozik tovább az egészségügyi miniszter a kormányban".



Ez a bejelentés igen sajátos módja az információ közlésnek. Végülis nem tudni meg belőle, megy-e Gógl Árpád vagy csak felveszi a fizetése mellé a nyugdíjat is, ami kétségtelenül alkotmányos joga.
 
 
Vissza a kezdőlapra