Kalász István honlapunkon megjelent írása hívta fel a figyelmet egy furcsa jelenségre. Most visszatérünk a kérdésre, s bemutatjuk olvasóinknak a képviselői miunka kevesek által ismert műfaját, az írásbeli kérdést. Egyben buzdítunk is, keressenek meg olyan témákkal, amelyeket ilyformán előre lehet vinni. Természetesen a választ is közzé fogjuk tenni. Tegnap a Külügyi Bizottság ülésén kiderült, hogy az igazgató ellen más okból fegyelmi eljárás zajlik.
 

Írásbeli választ igénylő kérdés Rockenbauer Zoltán miniszter úrhoz:
"Feladata-e a magyar nyelvű kultúra terjesztése a külhoni Magyar Kulturális Intézeteknek?"

Igen Tisztelt Miniszter Úr!

A Németországban élő Kalász István rövid kis írást juttatott el a szerkesztésemben megjelenő Magyar-Hon-Lap-hoz (http://mkdsz.hungary.cc). Az írás humoros-gunyoros formában számolt be arról, hogy két németországi magyar író azon felajánlását, hogy minden külön honorárium nélkül szívesen tartanának felolvasó estet, a Kulturális Intézet igazgatója “itt magyarul nem” felkiáltással elutasította.

Az írásból ugyan nem derült ki, de rákérdezve megtudtam, hogy az eset Stuttgartban történt. Ezzel kapcsolatban engedje meg, hogy a következő konkrét kérdéseket tegyem fel:

Tisztelt Miniszter Úr! Meggyőződésem, hogy a Magyar Kulturális Intézetek jelentős szerepet töltenek be hazánk jó hírének öregbítésében. Ezt a szerepet rendkívül nagyra becsülöm, és úgy érzem, hogy ez a tevékenység az intézményrendszer jelenlegi átalakítása következtében jelentősen erősödni fog. Kérdéseimet az ügy iránti elkötelezettségből kiindulva tettem fel, mivel meggyőződésem, hogy bizonyos fajta hibákat kiemelkedő vezető posztokon elkövetni nem lehet.

Budapest, 2000. október 26.

Válaszát várva tisztelettel köszönti:



 

Dr. Surján László
Fidesz-MPP
Vissza a kezdőlapra