Tony Blair, az örökké mosolygó angol miniszterelnök, megkapó ötlettel állt elő az év elején: ország-világnak bemutatta a Greenwich Electronic Time nevezetű... öööö, izét. Mit is? Nos, az egységes Internet-időt. Vagyis ettől kezdve mindegy, hogy a szörfölő egyén hol is van a világban; a nagy Internetvekker Moszkvában és Washingtonban ugyanazt az időt mutatja, ami azért megnyugtató. Legalább ebben járnak egyszerre és együtt...

Hogy mire jó ez az egész, még nem tudom. De azért örülök neki. De van még jobb is! Az eldobhatóság tökéletesítői, a svájci Swatch cég is ügyködik, hogy leossza a közös nevezőt, ők a Biel féle időszámítást kívánják bevezetni, ez pedig nem a tényleges időt, hanem – ha jól értettem- a komputeren átcsorgatott 1000 beat-eket számolja, vagyis az ISDN vonal tulajdonosai korábban halnak... jut eszembe.
Sebesség, sebesség, sebesség..., ez a napjaink jelszava, de én nagyon unom már ezt. De most meg azt gondolom magamban, hogy nem kell nekem olyan gyorsan reagálnom-élnem, hanem elég, ha megváltoztatom az időhöz való viszonyomat... Jó kiskapu nem? Hiába, az ember találékony, ha nyakán az időhurok. Mert a nagy gond ugye éppen a mágikus trend-ben van. Mert mondjuk jön valaki egy jó ötlettel, céget alapít, könyvet ír, a többi piranha sietve lekoppintja, fejleszti...
Azaz: szinkronban mozognak, azaz: a gyorsabb hal megeszi a lassabb céget, azaz: rohanunk mindannyian, azaz: lihegünk a mókuskerékben, szünetre pedig semmi kilátás. Mi ennek a vége? Az álmatlanság, étvágytalanság, a könyv fölött elkókadás, kedvetlen feleség, zsibbadó kar hajnalban... Igen, a szív oldalán.
Talán ezért kellenek ünnepek. A szünet. A nagy ÁLLJ!
Mert szeretettel emlékezni csak lassan lehet.
Mert tisztelegni is csak lassan lehet.
Mert – és ezt ne feledjük – a gyorsasághoz emberi szabadság kell, ezért nem szabad felejtenünk azt a lomha diktatúrát. Na, ezért kellenek a szünetek, azaz: ez az ünnep.
 

Kalász István

Vissza a kezdőlapra