Van költségvetés
Ez jó. A zárószavazásnál már nem obstruált az ellenzék, ki se vonult, de tegnap mégis elhangzott egy-két furcsa dolog. Ezekre még visszatérünk, ha lesz hiteles jegyzőkönyv
.
A MVSZ váltott ki ismételt vitát.

Tudni kell, hogy zárószavazáskor már csak olyan módosítókról lehet szó, amelyek koherencia zavart eredményező, azaz egymásnak ellentmondó korábbi szavazásokból adódnak.

Ilyen volt az MVSZ ügye is, mert a kormány által támogatott és viszonylag kevés pénzt átcsoportosító módosítványok mellett a képviselők egy külön javaslat elfogadásával elvették az egész összeget is. Mínuszban nem lehet a dolog, ezért kellett foglalkozni a témával.
Ami itt most szót érdemel az Hegyi Gyula (MSZP) volt, aki pontosan értette a módosításlényegét, de azt, hogy többet vettünk el, mint ami volt, azzal magyarázta, hogy az egész költségvetés fejetlen, átgondolatlan, s meg is fog bukni.

Nos, erre is van a felelet.
 


Nem megalapozott tehát ebből a bakiból bármilyen komolyabb következtetésre jutni.

Végül ismét a lényeg van költségvetése Magyarországnak!

A humorosabb-tragikusabb elemekre meg majd visszatérünk, mint ahogy néhány fontosabb részletre is, hogy a tisztelt olvasók lássák, mire juthat az ország ezzel a költségvetéssel.

SL
Vissza a kezdőlapra