Egy nappal azelőtt, hogy apát elvitték volna a csúnya, gonosz katona bácsik, az egész család autóba vágta magát és elment kirándulni az állatkertbe. Persze Orsi vezette a társaságot, de ott volt anya, apa és a nagymami, Nenu és Rajko bácsi is...
 Minden állatnál jó sokáig elidőztek, almával etették a majmokat és az elefántokat, lesték, hogy mikor moccannak meg az alligátorok, de nem jutott ki nekik tőlük egy mozdulat... A farkasok ketrece előtt megállva Orsi megkérdezte:
 – Mit esznek a farkasok?
 Anya elmosolyodott és nevetve válaszolt:
 – Piroskákat és nagymamákat!
 Amint ezt meghallotta, a nagymami félénken odébb somfordált, nehogy mégis igaz legyen a tréfa, amin anya olyan jót nevetett...
 Fél év telt el azóta, s Orsi még mindig úgy emlékezett erre a kirándulásra, mintha előző nap történt volna az egész. Olyan beleéléssel mesélte el barátainak a kedves kis emléket, mintha apa még mindig karnyújtásnyira lenne tőle, s pillanatok kérdése lenne csak, hogy mikor indulnak el újra az állatkertbe. De Orsi is tudta, hogy erre még nagyon sokáig várnia kell, hiszen, amikor legutóbb ott jártak, ősz volt. Azóta eltelt a tél, lassan tavaszodni kezdett, de még egy teljes nyár állt előttük, hogy a következő ősz elején újra együtt lehessenek. És bizony apa sem volt karnyújtásnyira, mert olyan messzire vitték el őt a kis családjától  a csúnya, gonosz katona bácsik, hogy reggeltől estig, egy álló napig kellett utazni addig a városig.
 – Amennyi idő eddig eltelt azóta, hogy apa nincs velünk, még egyszer ugyanannyit kell várnunk addig, amíg majd végleg hazajön – mondta nemrég a nagymami.
 – Akkor én már négyéves leszek? – kérdezte Orsi.
 – Igen, négyéves leszel, de a születésnapod után még meg kell majd várnod, hogy elmúljon a nyár...
 – Szebb, felszabadultabb ősz még nem volt az életünkben, mint amilyen az idei lesz – sóhajtott anya.
 Bambinak a beszélgetésnek az a része, amíg Orsi az állatkerti élményeit mesélte, sokkal jobban tetszett, mint az utána következő komoly dolgok.
 – Milyen állatokat láttatok az állatkertben? Mesélj még, Orsi, szépen kérlek! – szólalt meg csillapíthatatlan kíváncsisággal a hangjában.
 – Láttunk még... Láttunk még... Láttunk még... – kezdte Orsi. – Medvéket meg tigriseket is. És egy oroszlánt... Van az állatkertben egy játszótér is, ahol apával hintáztam...
 De akkor már későre járt az idő és jobbnak látták eltenni az élményeket holnapra, mert reggel várta Orsit az óvoda. Orsi odavette maga mellé Bambit az ágyba, Mókuska pedig odabújt Macikához. Anya gondosan betakargatta a gyerekeket, mielőtt ő maga is lepihenhetett volna.
 Bambinak még nagyon sokáig nem jött álom a szemére, annyira furdallta az oldalát a kíváncsiság. Orsinak viszont nagyon szép álmai voltak, s amíg aludt, a kedves mosolya egy pillanatra sem tűnt el az arcáról.
 Álmában megint ott járt az állatkertben, sétálgatott a fák, a bokrok között. A furfangos kis majmok kiszöktek a ketrecből, s ők is ott cikáztak öten-hatan a füvön és a bokrok között, fára másztak, mintha odafönt várná őket valaki – majd újra le.
 Mókuskának eszébe jutott, hogy maradt még egy alma a zsebében, amit uzsonnára hozott magával. Előkotorta gyorsan, majd leeresztette a földre és óvatosan odagurította az egyik hancúrozó majom közelébe. Nagyon ügyelt arra, nehogy a hancúrozó és incselkedő, ám láthatólag félénk kis majom megijedjen ettől, nehogy azt higyje, hogy dobálódzni akar valamivel...
 Hirtelen három majom is odaugrott a felkínált almáért, s ahogy apró kis mancsaikkal ellökdösték egymás elől a gyümölcsöt. Olyan hancúrozás, zavarócskázás támadt sebtében, hogy minden állatkerti látogató őket figyelte. A szökött kis majmok hirtelen a figyelem középpontjába kerültek.
 Orsi odahajolt Macikához:
 – Hívd gyorsan a többieket is! – súgta hallkan a fülébe, majd megragadta Bambi kezét, aki pedig habozás nélkül vele tartott.
 Orsi a farkasok ketrecéhez vezette kis barátait.
 – Látjátok – szólt –, ők azok, akik Piroskákat és nagymamákat esznek. Meg akartam nektek mutatni őket.
 – Csak a farkasok esznek Piroskákat és nagymamákat, vagy más állatok is? – kérdezte Mókuska.
 – Hát... – töprengett Orsi –, én nem is tudom... Nem hallottam még, hogy az elefántok vagy a medvebocsok... Nem hiszem. Csak a farkasok esznek Piroskákat és nagymamákat! – szögezte le végül határozottan.
 – Szegény Piroska – sopánkodott Bambi –, ezek szerint, ha rossz álmai vannak, mindig farkasokról álmodik...
 – Én azt kívánom, hogy Piroskának sohase legyenek rossz álmai – válaszolt Orsi, aki olyan boldog volt ebben az álomban, amilyennek még a boldogságot is csak álmodni lehet. – Sziasztok, majmocskák és falánk kis farkasok – búcsúzott el az állatkert lakóitól. – Őszre, ha majd apa újra velem lesz, megint mind a hatan eljövünk: anya és apa oldalán én, a nagymami, Nenu és a Rajko bácsi is...
 Anya ott állt a szobában Orsi ágya mellett és imádott kislánya nem szűnő mosolyát leste, ahogy édesen szunyókált, mert a kislány álmában végül apa is hazatért.
 Ennél szebbet aztán már álmodni sem akart, s még az ébredés is oly távoli volt, hogy szinte az volt az érzése, mintha az álom lenne a valóság...
 S úgy, de úgy és kimondhatatlanul vágyott arra, hogy tényleg az is legyen...
 

Vissza a kezdőlapra