Metro viták
Nincs előkészítve az un. 4. metró

További kutatásoknak kell megnyugtató választ adni arra, hogy a 4-es metró Duna alatti átvezetése és a Gellért téri állomás építése nem okoz-e komoly környezeti károkat, nem sérülnek-e a térségben lévő hévízforrások - összegezhető a Fővárosi Közgyűlés három szakbizottságának hétfői együttes ülésén elhangzottak.

A környezetvédelmi, a városüzemeltetési és a várostervezési bizottság négyórás tanácskozásán a beruházó BKV DBR Metró Programigazgatóság, illetve a különböző geológiai, geofizikai, hidrogeológiai szakértők és a politikusok ismertették az esetenként személyeskedő megjegyzésekkel tűzdelt álláspontjukat. Az ellenzéki (Fidesz, MDF, MIÉP) képviselők javaslata ellenére az együttes ülésen nem hoztak semmilyen határozatot. Az ellenzékiek azt szorgalmazták, hogy ne írjanak ki metrótendereket a kutatások lezárásáig, amíg nem tisztázódik, hogy veszélybe kerülhetnek-e a hévizek. Az MSZP-SZDSZ képviselők is fontosnak tartották a vizsgálatokat, de úgy vélték, nincs egyértelmű egzakt kizáró oka annak, hogy a már elfogadott nyomvonalon épüljön meg a metró. Gulyás László, a beruházó projektigazgatóság vezetője utalt rá, hogy tisztában vannak a gondokkal. Hangsúlyozta azonban, hogy a valós kockázatok mérnöki eszközökkel, korszerű technikákkal kezelhetők. A szakhatóságok eddigi előírásait teljesíteni tudják, s mint megjegyezte ezt jelzi, hogy a vízügyi hatóság - ugyan számos kikötéssel, előírással -, de hozzájárult a nyomvonalhoz. Szakmailag számos érvvel támasztotta alá a projektiroda által felkért Geovil és Eurovill Kft. képviselője is, hogy geológiailag, hidrogeológiailag és geofizikailag nincs akadálya az építkezésnek, s nem kerül veszélybe a hévízbázis sem.

Horváth Ferenc, az ELTE tanszékvezető professzora viszont azt hangsúlyozta, hogy jelenleg nincs döntési helyzet. - A metró megépíthető ugyan az adott nyomvonalon, de nem szabad azt megépíteni az újabb vizsgálatokig, amelyek választ adnak a várható környezeti károkra és a költségekre egyaránt - mondta. Ha a tervezettnél délebbre haladna a nyomvonal - vélekedett a professzor -, akkor olcsóbb is lenne, s nem is veszélyeztetné a dolomitrétegek hévízbázisát.

Tóth Álmos, a Magyar Geológiai Szolgálat képviselője leszögezte: előzetes szakhatósági engedélyük alapján 11 feltételt kell rendezni. Emlékeztetett arra is, hogy a környezetvédelmi felügyelőség felfüggesztő jellegű döntése még érvényben van, mivel nem készült el a környezetvédelmi hatástanulmány.

Tóth György, a Magyar Állami Földtani Intézet (MÁFI) munkatársa megállapította: a nyomvonal legkritikusabb részén, a hévízbázisok táján egyetlen próbafúrás sem volt, pedig a Duna alatti átvezetés megnöveli a vízvédelmi kockázatot. Kuti László (MÁFI) főosztályvezető leszögezte, további vizsgálatoknak kell azt eldönteni, hogy az adott nyomvonalon, illetve áron megépülhet-e a metró. Horváth László (MDF) megdöbbentőnek tartotta, hogy egyetlen szakértő sem mondta ki, hogy a jelzett nyomvonalon most épülhet metró. Nem értette, hogy e helyzetben miért írtak ki tendereket például a Gellért téri mélyállomás építésére is. Gábor József (MSZP) úgy vélte, hogy nincs igazi műszaki ellenérv a metróval szemben, csupán a költség vitatható. Meglepőnek tartotta viszont azt, hogy még nem készült el a hévizek külső védművét behatároló tanulmány.

Van jobb megoldás

Gazdasági - környezetvédelmi parlamenti bizottsági együttes ülés, amelyről néhány ellenzéki képviselő kivonult. Két-két SZDSZ-es és MSZP-s képviselő kivonult a teremből, amikor az Országgyűlés gazdasági, valamint környezetvédelmi bizottsága meghallgatta a 4-es metró építéséről Nógrádi László közlekedési és vízügyi miniszter tájékoztatóját. A szabad demokraták kíváncsiak egy ilyen tájékoztatóra, de megfelelő előkészítéssel, írásos előterjesztéssel a főváros és a metróépítést támogató szakértők részvételével - mondta ezt megelőzően Kovács Kálmán (SZDSZ), a gazdasági bizottság alelnöke. Nógrádi László szerint a 4-es metró 240 milliárd forintos költségéből 185 kilométernyi kétszer két sávos autópálya építhető. Az M3-as és az M5-ös autópályák például meghosszabbíthatóak lennének ilyen összegből az országhatárig. Nógrádi elmondta, hogy megítélésük szerint a tervezett metrónyomvonal érdemben nem javítja a főváros közlekedési viszonyait, ugyanakkor a Gellért téri állomás tönkretenné az itt található hévíz-vagyont. Sokkal olcsóbb és célszerűbb lenne, ha -a Déli pályaudvart megszüntetve - először a Kelenföldig, majd a budaörsi virágpiacig hosszabbítanák meg, a vasúti pálya hasznosításával, a 2-es metróvonalat. Több fideszes képviselő kifogásolta, hogy az előző kormány a következő kabinet számlájára, parlamenti jóváhagyás nélkül vállalta a metróberuházás 100 milliárd feletti támogatási összegét. Szerintük ilyen döntés alapján nem kötelezhető a jelenlegi kormány a fizetésre. Az együttes ülésen a képviselők nem hoztak határozatot, az elhangzottakat tájékoztatásként fogták fel.
 
 

Vissza a kezdőlapraVissza a METRÓ oldalra