Magyar Katolikus Rádió
Hallgatható Interenten
A MHL már októberben felhívta a figyelmet a magyar katolius sajtó új értékre, az egri Magyar Katolikus Rádióra. Akkor még azt írtuk, hogy az adást meghallgatni nem tudtuk. Ma viszont igen. Örömmel számolhatunk be arról, hogy a rádió honlapjáról elérhető az on line adás, méghozzá két sávszélességre is gondolva.
Még kevés idő volt, hogy az adást akár technikailag, akár tartalmilag érdemben megítéljük.
Néhány megfigyelés közreadása azonban hasznos lehet. A rádió nekem elsőre nem szólalt meg, a honlapjukon leírt tanácsokat megfogadva azonban ezen az akadályon át lehetett lépni.
Felfigyeletem arra, hogy a karácsonyi egyházi eseményekről szóló beszámoló nemcsak katolikus híreket közölt, hanem református és evangélikust is. Ennek örültem: nem az elzárkózás, nem a szűkkeblűség tesz erőssé minket.
Két internet szolgáltatót próbáltam ki. Sajnos az ingyenes freestart - legalább akkor, amikor kipróbáltam - használhatatlan volt, az elender viszont kétszer is remekelt.
Költségek. A telefon még nagyon drága Magyarországon. Interneten azok fogják hallgatni ezt az adót, akik előfizettek a Matáv átalánydíjas csomagjára. Ekkor délután hattól reggel hétig nem jelent külön költséget, hogy szóljon a rádió. Most nálam is ezt teszi, amikor ezt a beszámolót írom. Egy előadás hangzik a bor liturgikus, kultikus szerepéről. Kormos Gyula ny. apátplébános ismertette épp az ide vonatkozó alapfogalmakat. Jók, pontosak és lényegiek voltak a hírek is.

Akinek van hangkártyára és elég jó a számítógépe, komolyan gazdagodhat ennek a rádiónak az internet hallgatása révén. A távol élőknek - határokon túl - különös, új kapcsolat lehetőségét adja meg.  Az adó 24 órán át sugároz - tán épp a Föld túloldalán élőkre gondoltak?

Surján László
Az Agria.hu oldalán egyébként egy közvéleménykutatás azt firtatja, ki melyik rádiót hallgatja.
A MKR 10 %-ot ért el, bár tudjuk, nem sok realitása van egy ilyen "szavazásnak". Ha valaki igényli, megadom a linket: http://test.agria.hu/pollBooth.php3?pollID=8
Vissza a kezdőlapra