Ülésezett a Fidesz Országos Választmánya

Budapest, 2000. november 4. (MTI) - A jövőbe nem tekinthetünk addig, amíg nem tisztáztuk a múltunkat - jelentette ki Várhegyi Attila, az országos választmány elnöke az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulója alkalmából mondott megemlékező-beszédében, a Fidesz Országos Választmánya szombati budapesti ülésén. A politikus szavai szerint, ahogy elítéljük Szálasit, mert emberéletek, vér tapad a kezéhez, úgy a kommunisták tetteit sem hagyhatjuk szó nélkül.
    Várhelyi Attila álláspontja szerint távozniuk kellene a közéletből azoknak, akik akár csak gondolatban is, de támogatták a szabadságküzdelem leverését.
     Pintér Sándor belügyminiszter a kormány önkormányzati politikájáról szólva elmondta, hogy tárcája teljesítette a kormányprogramból rá háruló feladatokat.
     Közölte: az ország valamennyi önkormányzatát felkérik: tegyék meg javaslataikat azzal kapcsolatban, hogy az önkormányzati törvény milyen módosítását tartják szükségesnek.
     A belügyminiszter felvetette, hogy célszerű lenne felfüggeszthetővé tenni a törvénybe ütköző önkormányzati rendeleteket, illetve kiterjeszteni az önkormányzati pénzfelhasználás ellenőrzését.Varga Mihály, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára közölte: úgy tűnik, hogy a nagyobbik koalíciós partnerrel sikerült megállapodni, és a kisgazda frakció teljes létszámban tudja támogatni a kétéves költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
     Az államtitkár jelezte, hogy az MDF-frakcióval még néhány kérdést egyeztetni kell a büdzsét illetően.+++